Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Továbbra is praktizálhat a hálapénzt kérő veszprémi nőgyógyász

2017. május 20. 21:54 // Forrás: Vehir.hu, Hvg.hu
A Magyar Orvosi Kamara területi szerve is etikai eljárást indított az orvos ellen, és a most meghozott elsőfokú ítéletben elmarasztalták ugyan, de nem zárták ki a kamarából.

Az onkológus-nőgyógyász 2012 márciusa óta dolgozott Veszprémben a Cholnoky Ferenc kórházban, az eltelt évek alatt többször is követelt nagy mennyiségű pénzt a betegeitől.

Talán még emlékeznek a helyi történetre, mely szerint az egyik veszpérmi nőgyógyász

az egyik nőtől a műtétje előtt 50.000 forintot kapott borítékban, amikor a főorvos megszámolta a pénzt, kérdőre vonta a pácienst, miért nem 150.000 forintot ad, hiszen annyi az ő tarifája.

Ekkor ragadt rá a "150 forintos nőgyógyász" név.

Megbeszélték, hogy majd később megkapja a fennmaradó összeget, így a következő vizsgálat során ismét faggatta az asszonyt, aki nem fizetett, viszont készített hangfelvételt a beszélgetésről, majd feljelentést tett.

Az ügy kirobbanása után számos esetre derült fény a 60 éves orvossal kapcsolatban, több pácienssel is előre megbeszélte a tarifát, illetve figyelmeztette azokat, akik szerinte tartoztak neki. Vizitdíjként például 15.000 forintot kért, holott a betegei többnyire nehéz sorsú, szegény emberek voltak.

Mai hír, miszerint első fokon elmarasztalta, de nem zárta ki az orvosi kamarából a MOK Veszprém Megyei Területi Szervezetének Etikai Bizottsága a nőgyógyászt

-értesült a hvg.hu.

A testület határozata azt jelenti, hogy az orvos továbbra is praktizálhat.

Az etikai bizottság határozata nem jogerős.

Ge. Á.
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.