Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megelőzés mindig könnyebb

2017. április 24. 14:06
Negyedik alkalommal rendezték meg Az egészség útja rendezvénysorozatot szombaton. A jótékonysági akció keretében ezúttal a kórház fül-orr-gégészeti osztályának támogatására gyűjtöttek.

– Két dologért követ el mindent az életben az ember: azért, hogy a pénzt kergetve „elveszítse” az egészségét, és azért, hogy aztán visszaszerezze – kezdte köszöntő beszédét Némedi Lajos alpolgármester. Előbbit pedig jó lenne elfelejteni, és inkább azon kellene dolgozni, hogy mindent megtegyünk az egészségünk megtartásáért – hangsúlyozta az alpolgármester.

Ezt szolgálta az egész napos rendezvénysorozat is, amely során fontos információkkal gazdagodhatott a lakosság, a szülők pedig korán elkezdhették általa a gyerekek egészségtudatos nevelését. Nem mellesleg egy ilyen rendezvény hatalmas közösségformáló erővel is bír, hiszen ahogy minden évben, a programok bevételeiből most is a kórház egyik osztályának műszerbeszerzését segíthették a jótékonykodók, akik így azt is érezhették, hogy maguk is hozzátettek a szakmához.

Dr. Dávid Gyula, a kórház igazgatója szerint nagy megtiszteltetés, hogy ismét a rendezvény kedvezményezettei lehetnek, ami azt is jelzi, hogy értéket képviselnek. Mindamellett a segítség mindig jól jön, hiszen a kettősség az egészségügyben is megfigyelhető, ahogy arra Leitold László, a rendezvény főszervezője is rámutatott: bár a kórház az elmúlt években igen jelentős állami támogatásban részesült, aminek köszönhetően több fejlesztést is végre tudtak hajtani, a mindennapokban több olyan apró-cseprő eszközre lenne szükség még, amelyre a költségvetés nem mindig futja.

Az idei évben ezért a fül-orr-gégészeti osztályt lehetett támogatni, s azzal kapcsolatban hangzottak el előadások is többek között a gyerekkori betegségekről és a sokakat érintő horkolásról is. A hagyományos elemek – a sportprogramok, az újraélesztési bemutató, az ingyenes szemészeti vizsgálat és a Bakonygaszt Zrt. ételkóstolói – mellett újdonságként a Kabóca Bábszínház A rút kiskacsa című előadását tekinthették meg a nézők, melyen keresztül apró utalásokkal a fiatalok felé is jelezték az egészség megőrzésének fontosságát.

A Kabóca Bábszínház előadása mellett este Zséda jótékonysági koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Petőfi Színházban. A két eseményből és a támogatói felajánlásokból befolyt közel másfél millió forintból a fül-orr-gégészeti osztály egy ún. laringó fibroszkópot, azaz a garat és gége vizsgálatát kellemesebbé tevő készüléket vásárolhat.

Bertalan Melinda
Ge. Á.
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.