A Ghost in the shell 1995-ben azért vált egy generáció számára meghatározó filmes élménnyé, mert az egész anime egy nehezen emészthető filozófiai értekezés volt az életről, a létezésről, a kettő közötti szűk határról. És amikor azt mondom, hogy nehezen emészthető, azt nem a rajzfilm hátrányaként, hanem előnyeként említem, olyan értelemben, ahogy egy vallás tanításai a létezésről nehezen emészthetők – éppen a mélységük miatt. A 2017-es film sokkal-sokkal popcorn-barátabb, de még így is több, mint egy random akciófilm.
Az eredeti Ghost in the shell popkulturális hatását mutatja az is, hogy a Mátrix alkotói 1999-ben tulajdonképpen egy az egyben lenyúlták az anime látványvilágát a fekete háttéren pörgő zöld számoktól kezdve a tarkóba szerelt USB-csatlakozóig. Az új film nem tud ilyen maradandót alkotni vizualitás terén, a világa kicsit a Szárnyas fejvadász nyúlásának tűnik.
Az anime és az új film története sok ponton egyezik, sőt, jó néhány jelentet kockáról kockára leforgattak, a fő konfliktus azonban eltér. Közös, hogy a főhősünk Motoko, akinek az agyát egy robottestbe ültették – és ez már önmagában felvet rengeteg érdekes kérdést. Például, hogy mi tesz minket emberré – biológiai értelemben? Ha kapok egy térdprotézist, vagy van két csavar az alkaromban, attól még nyilván senki nem fogja megkérdőjelezni, hogy ember vagyok, de vajon ha már csak az agyam eredeti, akkor még embernek számítok? És ha nem, akkor hol van a határ az ember és nem ember között?
Míg az anime arra keresi a választ, hogy egy szellemet, személyiséget, entitást milyen feltételek mellett tekinthetünk biológiai értelemben élőlénynek, az új film azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lesz a szellemmel, ha semmi nem marad a testből, amiben létrejött. A mozifilm itt egy buddhista tanmesébe vált át: Kuzo karaktere metaforája annak, ahogy a szellem végigmegy a szamszárán, több életet él, és egyikből a másikba tulajdonképpen semmit nem visz magával, se a testét, se az emlékeit, csak a szellemét, hogy aztán a végén feltöltse magát a hálózatba, elérje a nirvánát.
Amikor a vetítés után megkérdezték tőlem: hogy tetszett, amit láttam, nem tudtam rá válaszolni. Az új Ghost in the shellből hiányzik az anime filmnyelvi értelemben vett egyedisége és filozófiai értelemben vett mélysége, de még így is sokkal értékesebbnek tartom, mint bármelyik másik amerikai produkciót, amit mostanában a veszprémi multiplex műsorán találhatunk.
Kapcsolódó korábbi írásaim:
- A robot az új vámpírzombi (Ex Machina, Humans, Westworld)
- Szerelmem, a számítógép (Szárnyas fejvadász, Ex Machina)
Felkészül: