Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

FÉL10@Veszprém – Helyi művészek mutatták be a születésnapi antológiát

2017. április 5. 14:00
A FÉLonline.hu Veszprémben is megünnepelte 10. születésnapját kedden este a Decanter Bistroban. A lap már 2007 óta fennáll, 2010 óta pedig az addig versblogként működő felület több kulturális rovattal és naponta frissülő tartalommal bővült.

A fiatal, független, nonprofit kulturális magazin az ünnep alkalmából adta ki a FÉL10 antológiát, amelyből mindössze 350 egyedi, számozott példány készült, így aki részt vett kedd este az eseményen, és vásárolt a kötetből, különleges példánnyal lehetett gazdagabb.

A kiadvánnyal országos turnéra indultak. Ennek volt a második helyszíne Veszprém.

Braun BarnaBraun Barna

A beszélgetést Braun Barna alapító-főszerkesztő nyitotta meg. 2017 februárjában 10 éve, hogy megjelent a FÉL című irodalmi periodika első száma. Az akkor még középiskolások által alapított lapot később egyetemisták önerőből működtették, amely 2010 óta kizárólag online jelenik meg FÉLonline.hu címen. A folyóirat ma is független, soha nem kértek és nem is kaptak pénzbeli támogatást, szabadidejében szerkeszti a stáb – mondta el köszöntőjében Braun Barna.

Várszegi Martin és Hodászi ÁdámVárszegi Martin és Hodászi Ádám

Majd átadta a szót Katona Ágotának, a versrovat vezetőjének, aki koordinálta az eseményt. Az előre beharangozott három szerző közül csak ketten tudtak eljönni az eseményre, így Várszegi Martin és Hodászi Ádám műveit hallgathattuk. Mindkét prózaíró erős szálakkal kötődik Veszprémhez és környékéhez. Egyikük Veszprémben, másikuk pedig Pápán nőtt fel, a két városban folytatták tanulmányaikat. Braun Barna elmondta, ennek külön jelentősége van. A felolvasások megszervezésekor ugyanis az az egyik szempont, hogy a művészek azokba a városokba menjenek előadni, amihez van kötődésük.

Ez a helyismeret, és az emlékek segíthették, hogy a beszélgetés olyan könnyed és szórakoztató legyen, mint amilyen volt. Katona Ágota és a két szerző beszéltek a környékkel való kapcsolatukról, közös ismerősökről. Többen rég nem látott barátokként fogadtuk őket, hiszen éveken át munkatársaink vagy tanulótársaink voltak. És persze betekintést nyerhettünk a kötet szövegeibe. A szerzők saját alkotásaikat olvasták fel a közönségnek, és bár prózai szövegeket mutattak be, nem volt terhelő, vagy hosszúra nyújtott az esemény.

A FÉLonline stábja más szerzőkkel haladt tovább az „irodalmi-turné” következő állomására. Április 5-én Székesfehérváron találkozhattak velük az érdeklődők.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.