Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztonságosan közlekedni egy életúton

2017. március 28. 12:24
Kedd délelőtt megnyitották a Magyar Autóklub Biztonságosan közlekedni egy életúton című közlekedésbiztonsági és oktatási programját a Tesco-parkolóban.

2006 óta minden évben megrendezik a Biztonságosan közlekedni egy életúton elnevezésű rendezvényt, ami 27-33 helyszínen látogatható az országban.

Timkó Csaba köszöntötte a rendezvényen résztvevőket és a meghívott vendégeket Némedi Lajos alpolgármester urat, Dr. Tarcsa Csaba rendőrfőkapitányt, a katasztrófavédelem képviseletében Miskolczi Tibor ezredest és a rendőrség valamennyi dolgozóját.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte, hogy öröm számára és Veszprém városának, hogy hozzánk is ellátogat ez a program, és hogy az állami szervek, rendőrség és katasztrófavédelem képviselői résztvevőként jelen vannak és tanácsaikkal segítik a közlekedésben résztvevőket, érdeklődőket. Kiemelte: fontos, hogy a közlekedés kultúráját mindenki elsajátítsa.

Minden város, így Veszprém közlekedése is négy elemből tevődik össze. Adottság – az a specifikum, ami a várost közlekedésügyileg jellemzi; örökség – amit őseink ránk hagyományoztak; lehetőség – amit tudunk bővíteni és fejleszteni; és a fegyelem – ahogy részt veszünk a közlekedésben. A négy elemből a fegyelem a legfontosabb, hiszen nem csak egyedül közlekedünk, akár autóval, akár gyalog vagy kerékpárral az utakon. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az utak, a közlekedés egy veszélyes üzem, embertársainkra és saját testi épségünkre figyelemmel kell lenni.

dr. Tarcsa Csabadr. Tarcsa Csaba

Dr. Tarcsa Csaba megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy Magyarországon a legtöbb halálos baleset a sebesség helytelen megválasztásából fakad. Pozitív, hogy az elmúlt években már egyre kevesebben halnak meg az utakon, kevesebb az autós baleset, viszont a gyalogosan és a kerékpárral elszenvedett balesetek száma még így is magas. A legfontosabb módszer ezek megelőzésére a tudatos közlekedésre nevelés és oktatás, aminek már az iskolában el kell kezdődnie.

Miskolczi TiborMiskolczi Tibor

Miskolczi Tibor tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelem képviseletében az autóutakon közlekedő veszélyes anyagokat szállító teherjárművekre, kamionokra hívta fel a figyelmet. Ezekre a közlekedés közben különös figyelemmel kell lennünk. A másik gondolat, amit kiemelt beszédében az, hogy a fiataloknak tudatuknál kell lenni, hiszen sajnos nagyon sokan ezért vesztik életüket közúti balesetben. Kérte a fiatalokat, hogy mindig jusson eszükbe, amikor autóba ülnek, hogy otthon szeretteik mindig hazavárják őket!

A helyszínre kilátogató fiatalok kipróbálhatták egy szemüveg segítségével, milyen az, ha részegen vezetnek, vagy kerékpároznak. A szervezők egy akadálypályát is felállítottak, amiben szintén kipróbálhatták magukat a diákok, hogy milyen ügyesen vagy éppen nem ügyesen tudják venni az akadályokat.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32 Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.