Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

A szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie

2017. március 15. 12:22
A Dózsa téren rendezték meg az önkormányzat központi megemlékezését március 15-én délelőtt.

A Dózsa György Általános Iskola tanulóinak műsorát követően dr. Fónagy János parlamenti államtitkár mondott ünnepi beszédet.

1848. március közepén a szabadságért és függetlenségért mozdult az ország; ez ad lehetőséget arra, hogy ma a hősöket ünnepljük - fogalmazott az államtitkár. - '48 hősei nem születtek bátornak, hétköznapi emberek voltak, akiknek életében eljött a döntés pillanata, tudták, hogy minden rajtuk múlik és érezték ennek a felelősségét. Válallták sorsukat, és ha kellett, legyőzték félelmeiket - a pillanat tette őket bátorrá.

Hősök voltak, akik elhozták a forradalom hírét Veszprémbe, akik felvonulással ünnepelték a szabadságot, akik fegyvert ragadtak a szabadságért, és azok is, akik hátországért vállalták az áldozatokat: a veszprémi tanárok, ügyvédek, lelkészek, nyomdászok és polgárok. Az ő egyéni áldozatvállalásuk nem érte volna el célját, ha nem hatja el őket az összefogás ereje, ami olyan kimeríthetetlen közös szellemi erő, amiből a szabad független nemzet megtartásáért mindig meríthetünk.

1848 öröksége ugyankkor figyelmeztet, hogy a szabadságot soha nem adták, és nem adják ma sem ingyen. Mára elértük azokat a célokat, amikért 1848 hősei küzdöttek, nekünk már szabad, igazságos, emberhez méltó élet adatott meg, mégis újra és újra meg kell küzdenünk szabadságunkért és függetlenségünkért. Hiába harcoltak volna érte 1848-ban, 1956-ban és vívtuk ki 1989-ben, minden nemzedéknek meg kell küzdenie érte. Ma is egy erősen változó Európában kell megtalálnunk a helyes utat. Kiállunk értékeink: a rend, a tudás, a biztonság, a nemzeti összefogás és a család eszménye mellett.

Az államtitkár beszéde után a megemlékezők elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg az állománygyűlést, melynek helyszínéül az Agóra színházterme szolgált. A rendezvényen számos elismerést adtak át. A Légierő és a veszprémi Erkel Ferenc Városi Fúvószenekar közösen örvendeztették a nagyérdeműt. 2024. március 15. 14:33 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48 Emlékezzünk a hazaszeretetre, hőseinkre, az ártatlan áldozatokra! 1956 Emlékezzünk a hazaszeretetre, hőseinkre, az ártatlan áldozatokra! Ünnepi megemlékezéssel tisztelgett a FIDESZ-KDNP helyi szervezete az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján Brusznyai Árpád és az ártatlanul elítélt áldozatok előtt szombaton. 2023. november 5. 13:21 Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője augusztus 20 Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban. 2023. augusztus 20. 13:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.