Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petőfi Színház: Vissza a gyökerekhez

2017. március 9. 14:43
A Modern Városok program elemeként jó eséllyel újulhat meg a Veszprémi Petőfi Színház, a 2017-es költségvetés szerint pedig még ebben az évben elkészül a teátrum rekonstrukciójának részletes megvalósíthatósági tanulmánya. Utánajártunk, mik a jelenlegi elképzelések.

Nem csak az idei évre szánt költségvetés tárgyalja a színház felújítását: a kormany.hu oldalon közzétett határozat alapján a miniszterelnökség bruttó 50 millió forintos támogatási szerződést kötött az önkormányzattal a részletes megvalósítási tanulmány elkészítésére. A tanulmány várhatóan ez év közepéig elkészül.

Az első tényleges munkálatok természetesen még arrébb vannak, a jelenlegi pénzügyi ütemterv szerint pedig előreláthatólag 2020-ig valósulhat meg a teljes fejlesztés, a beavatkozás ugyanis több elemet is tartalmaz. A színház felújítása mellett elengedhetetlen a Színházkert rekonstrukciója, a zöldfelületek rehabilitálása és a megfelelő parkolási feltételek biztosítása is. Így együtt, az összehangolt és megfelelő színvonalú fejlesztések eredményeként kapcsolódhatna össze szervesen a város kulturális negyedét képező térség a történelmi központtal – áll a fenntartó fejlesztési javaslatában.

De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Az épület

A beavatkozás legfontosabb része természetesen az intézmény épületének teljes körű rekonstrukciója. A Medgyaszay István által tervezett, 1908-ban elkészült Veszprémi Petőfi Színház épülete Veszprém városának legjelentősebb műemlékei közé tartozik, amely országos viszonylatban is kiemelkedő értékű és jelentőségű. A teátrumhoz komolyabban utoljára a 80-as években nyúltak hozzá, ekkor nyerte el jelenlegi formáját is. Eredetileg ugyanis az épület főhomlokzata (Nagy Sándor festőművész a Csodaszarvas legendája című sgrafittójával) a parkra nézett és itt helyezkedett el a főbejárat is. A teátrumhoz szorosan kapcsolódott a szomszédos Korona Szálló, a színház és a kaszinó épületei pedig egybenyitható együttest képeztek. A 80-as években viszont a színház déli főhomlokzatához – részben eltakarva azt – új épületszárnyat ragasztottak, amely ma a teátrum kiegészítő funkcióit fogadja be.

A tervek szerint az eredeti állapotot állítanák vissza a rekonstrukció során: a színházépület déli homlokzatának kiszabadítása érdekében az utólagosan létesített, kiszolgáló funkciójú épületszárnyat elbontanák, így kialakítva egy sokkal harmonikusabb összképet.

Emellett szükség lenne az időközben elavult műszaki megoldások aktualizálására és a tetők felújítására, épületgépészet, színházgépészet megújítására is.

Ezt az állapotot állítanák visszaEzt az állapotot állítanák vissza

Megújulna az egykori zeneiskola is

A régi főbejárat visszaállítása azt is jelenti, hogy a teátrumnak új helyre lenne szüksége, ahol elláthatja az elbontandó déli szárnyban működő feladatokat. Ami a kiegészítő funkciókat illeti, azt részben a főépület kiegészítéseként létesítendő épületszárnyban oldanák meg, amelyet az Óvári utca felől lehetne megközelíteni: itt szállítanák be a külső műhelyekben készült díszleteket és végeznék a színpadtechnika működtetéséhez szükséges feladatokat.

Emellett a régi Zeneiskola is nagy hangsúlyt kapna, ahol az adminisztrációs és kiegészítő feladatok ügyintézését oldhatná meg a színház.

A színházkert és a közlekedés

Nemcsak a teátrum épületére fér rá a felújítás, de a színházat övező Színházkertre is. Tájépítészetileg a kert koncepciótlan, nem mutat egységes képet, ráadásul a különleges engedéllyel itt parkoló járművek tovább rontják az összképet. A Kulturális Negyed kialakításához szükség lenne a környezet átalakítására, valamint a parkolás problematikusságának megoldására is, ami egyben előfeltétele is a Színházkert fejlesztésének.

Ennek érdekében a Szeglethy utca 121 és 122-es helyrajzi számú telkeken mintegy 200 fő befogadására alkalmas parkolót kellene kialakítani, amely elsősorban a teátrum parkolási igényeit tudná kiszolgálni. A tanulmány szerint továbbá parkolásra alkalmas terület lehet az egyetem telkének északi sarka, valamint a Komakút tér 5727 hrsz.-ú ingatlana.

Út a megvalósulásig

Mindezek alapján jól látszik, hogy egy hosszabban elnyúló és komoly anyagi vonzattal járó folyamatról van szó.

A pontos összeg persze még alakulhat, jelenleg az előkészítés zajlik: rendezni kell a tulajdonviszonyokat, pontos tervezési programot és tanulmánytervet kell meghatározni, valamint a későbbiekben beszerezni a hatósági engedélyeket. Csak ezt követően indulhat el a kivitelezés, várhatóan 2018 elején, a forrásfelhasználást tekintve pedig legkorábban 2020-ban adhatják át a megújult színházat.

Bertalan Melinda
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.