Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Egészséges Tapolca, Egészséges Gazdaság

2017. február 23. 14:37

A Tapolca Város Önkormányzata által vezetett partnerség az EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében támogatott „Egészséges Tapolca, Egészséges Gazdaság” című pályázati program megvalósításán dolgozik négy hazai és két norvég partnerrel közösen. A program célja annak feltárása, hogyan lehetne a tapolcai és térségi helyi termékek értékesítési lehetőségeit bővíteni, piacra jutását elősegíteni, a helyi termékek felhasználásának arányát növelni a fogyasztásban. A program keretében több mintaprojekt megvalósítása tervezett a helyi érintett szereplők (többek között a termelők, éttermek, szállodák, közétkeztetők, oktatási intézmények) bevonásával: ezek célja olyan újszerű megoldások kialakítása és tesztelése, amelyek elősegíthetik a Tapolcai-medence egészség-alapú gazdaságfejlesztését.

A pályázat keretében rendezték meg "a Helyből a Helyit" mottójú konferenciát a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban 2017. február 27-én. A konferencia célja volt feltérképezni a termelők és felvevőhelyek közötti együttműködés lehetőségeit, így ennek érdekében több témát is érint, amelyek hasznos információkat nyújtanak mindkét fél számára. A rendezvényre mintegy 50 helyi termelő és felvevőhely jelentkezett.

A délelőtti workshop első keretében a résztvevők megismerkedhettek a már létező védjegyrendszerekhez kötődő jó gyakorlatokkal és a védjegyek nyújtotta minőségi garanciában rejlő lehetőségekkel.

A pódium beszélgetés során olyan szereplőket (termelők, vendéglátóhelyek, leader szervezetek stb.) szólítottak meg, akik a termelők és felvevőhelyek közötti együttműködés lehetőségeiről saját gondolataikat fogalmazták meg, ily módon beszélgetést kezdeményezve a konferencia résztvevőivel.

A beszélgetés indító témája a „Fenntartható Vendéglátóhely minősítés és környezetbarát működési lehetőség” volt, melyről a Felelős Gasztrohős Alapítvány osztotta meg tapasztalatait. A Felelős Gasztrohős Alapítvány eddig közel 100 vendéglátóhelynek segített előnyt kovácsolni a fenntarthatóságból: partnereik nemcsak saját kiadásaikon spórolhatnak, de káros környezeti hatásaikon is, amely manapság kiváló kommunikációs eszköz.

Ezt követően a konferencia résztvevőinek igényei szerinti témákkal, szabad eszmecserével igyekeztek feltárni és egymáshoz közelíteni az igényeket, elképzeléseket.

A délutáni szekcióban a konferencia részét képezte az úgynevezett Gasztro Randi program, melynek célja, hogy a jó minőségű termelői élelmiszerek, kézműves termékek megtalálják útjukat a Tapolca környéki vendéglátók, turisztikai szolgáltatók konyhái, éttermei felé. A rendezvény remek alkalom volt arra, hogy a termelők és a termelőktől rendszeresen vásárolni kívánó vállalkozók, elsősorban éttermek és szálláshelyek üzemeltetői találkozzanak, megismerjék egymást, és hosszú távú együttműködéseket kössenek. A Gasztro Randi keretében lehetőség nyílt a helyi termelők portékáinak kóstolására is!

A GasztroRandival párhuzamosan „Iskolák és vállalkozások közötti hosszú távú együttműködés lehetőségei” címmel műhelymunka vette kezdetét kötetlen beszélgetés formájában az iskolák és a vállalkozások közötti együttműködési lehetőségekről a diákok vállalkozói ismereteinek bővítése, a pályaorientáció, a helyi gazdaságfejlesztési törekvések támogatása érdekében.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.