Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katanics nem kért elnézést a kommentben megalázott újságírótól

2017. február 14. 9:59
Rögtön az év elején éles kommentváltás zavarta meg az általában kulturált veszprémi közéletet. Kíváncsiak voltunk, hogy a szereplők azóta megbeszélték-e a történteket? Kiderült: nem.

Január elején a Pestisrácok.hu írta meg, hogy a közösségi oldalon Nyéki Roland, a Veszprém Kukac állandó szerzője és Katanics Sándor önkormányzati képviselő egymás alá adva a lovat válogatott sértésekkel illette a Veszprémi 7Nap felelős szerkesztőjét, Mátyus Tamást.

»Mátyus Tamás az év első hetében megjelent lapban „Reméljük a legjobbakat” címmel írt jegyzetet, melyben összefoglalta, mennyi szörnyű baleset, értelmetlen haláleset és szörnyű vérontás történt az év utolsó napjaiban. Megjegyzi, hogy 2017 egyik meghatározó témája továbbra is a migráció lesz, mely ügyben mi magyarok a kezdetektől konzekvens álláspontot képviselünk. Felsorolja az új év első fontos kormányzati intézkedéseit, az áfa csökkentést és a béremelést és hangsúlyozza reményét, hogy idén a jó hírek fognak majd dominálni. Gyakorlatilag egyetlen pikírt megjegyzést tesz, mi szerint „a pártok álláspontja nem mindig volt világos, de mit is várhatnánk, amikor némelyek még az üléspontjukat sem tudják meghatározni ebbe az országban” – utalva ezzel a Jobbik kvótakérdésben bemutatott huzavonájára.« – foglalta össze a Veszprémi 7Napban megjelent írást a PestiSrácok.

Ehhez a cikkhez kapcsolódóan szabadultak el a kommentek. »Katanics az újságírót vidáman „agyhalottnak” titulálja, majd megjegyzi, hogy nem bánná, ha Mátyust amikor utazik „tetőtől-talpig át- és megvizsgálnák”. Nyéki Roland válaszában azt írja, ő önként vállalná is a „motozását”, mire Katanics megjegyzi, hogy „nem botozásról van szó”.«

Megkérdeztük a képviselőt, hogy a történtek óta eltelt bő egy hónapban volt-e lehetősége személyesen megbeszélni a dolgot Mátyus Tamással, elnézést kért-e tőle, illetve ha a beszélgetés nem jött létre, annak mi az oka? Katanics Sándor a januári közgyűlésen elhangzott hozzászólását küldte el nekünk válaszként, így ebből idézzük az ide illő részeket.

„Miről is írtam én valójában az egyik közösségi oldalon, ami érdekes módon kimaradt a tudósításokból? Arról, hogy az Ön szerint tényszerűen író újságíró a kritizált cikkében még azt is elfelejtette megírni az adófizetők pénzéből is működő városi hetilapban, hogy a népszavazás érvénytelen és eredménytelen volt, Veszprémben is. S olyasmit sugallt, hogy Európa kár, hogy nem tanult a magyar példából. Azaz kár, hogy nem épített drótkerítést a határai köré. Erre javasoltam, talán kipróbálhatná, milyen az, amikor határról határra át- és megvizsgálják az utazót. Ez nem átvilágítással fenyegetés.”

„Nem fenyegettem, sértettem becsületet semmiféle módon, a felelős szerkesztőt és mást sem. Véleményt mondtam a tevékenységéről, amit a jelentős mennyiségű közpénz felhasználásával működő újságban végez, s ehhez jogom van.”

Megkérdeztük a Veszprémi 7Nap kiadóját, a Pannon Lapok Társaságát, ők mit gondolnak a történtekről. Megkeresésünkre Kázmér Judit ügyvezető igazgató válaszolt:

„Köszönöm mindazoknak, akik kiálltak lapunkat (szerkesztőnket) ért durva támadás ellen, akik elítélték Katanics Sándor képviselőhöz méltatlan magatartását. Szomorúan vesszem tudomásul, hogy a képviselő úr semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a neki nem tetsző újságírókat fizikailag bántalmazni lehessen 2017 januárjában Magyarországon, Veszprém városában.”

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.