Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Fontos, hogy egy intézménynek legyenek elképzelései a jövőről

2017. február 13. 21:38
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára nyerte 2016-ban az Év Levéltára Díjat. A rangos díjat hétfőn adták át a Hangvillában.

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára nyerte 2016-ban az Év Levéltára Díjat. A rangos díjat hétfőn adták át a Hangvillában.

Méltán lehetnek büszkék a veszprémiek: a megyei levéltár kiélezett küzdelemben győzedelmeskedett. Az eredményt a Magyar Levéltárosok Egyesületének Választmánya által felkért háromtagú bíráló bizottság hozta meg. A zsűri kiemelten vizsgálta a szolgáltató levéltár koncepciójának megvalósulását, a közönségkapcsolatok alakulását, a nemzetközi kapcsolatok terén kifejtetttevékenységet, illetve a „Nyitott Levéltárak” programsorozathoz kapcsolódás formáit.

Lakatos Orsolya zongoraművész, dalszerző saját műveit adta előLakatos Orsolya zongoraművész, dalszerző saját műveit adta elő

Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke köszöntőjében elmondta, az idei díjátadó ünnepség több szempontból is rendhagyónak tekinthető. Eddig valamennyi díjkiosztót Budapesten rendeztek meg, tavaly azonban a Magyar Levéltárosok Egyesülete úgy döntött: a győztes intézményre bízza a döntést az ünnepség helyszínét illetően. Szintén szakított a hagyományokkal a pályázatot kiíró intézmény, amikor úgy döntött: ezentúl nem vándordíjjal jutalmazza a győztest. Az üvegplakett tehát végleg otthonra lelt Veszprémben.

Sepseyné Dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője a díjazott levéltár hatékonyságát, szervezettségét és minőségi munkavégzését méltatta. Beszédében kitért azokra a kritériumokra, amelyeknek egy modern intézménynek meg kell felelnie. Ez nehéz feladat, de nem lehetetlen! Ezt példázza az is, hogy a hetedik alkalommal kiírt pályázatra évről évre egyre színvonalasabb anyagok érkeznek.

Dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese beszédében a dolgozók és alapjában az emberi viszonyok jelentőségét hangsúlyozta. A veszprémi levéltár alkalmazottai között olyan erős a kötelék, hogy az bármelyik más intézmény számára is példamutató lehet.

A sikerhez azonban nem elég ennyi - tette hozzá - elengedheteten, hogy egy intézménynek legyenek elképzelései, víziói a jövőről.

Az elismerés önmagában is öröm és büszkeség, a mai díjátadó azonban egy kicsit különlegesebb a szokottnál – osztotta meg gondolatait Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke – a Veszprém Megyei Levéltár fenntartója sokáig Veszprém Megyei Önkormányzat volt, mely mindig is szívügyének tekintette a levéltár sorsát. A levéltárosokra gyakran régi, poros papírok misztikus őrzőjeként tekintenek, de ez a munka valójában folyton új felfedezéseket tartogat, a „Nyitott Levéltárak” programsorozaton keresztül pedig mások is betekinthetnek e rejtélyesnek vélt világba.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Úgy hiszi, a megye levéltára nem csak szakmai kitüntetést kapott, hanem közönségdíjat is. Utóbbit azonban már rég kiérdemelte a város polgáraitól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy zsúfolásig megtelt a terem. A polgármester hangsúlyozta, a Veszprém Megyei Levéltár nagyon is élő intézmény, amely nem csak támogatja a város kulturális rendezvényeit, hanem gyakran ragadja magához a kezdeményezést is. A hétfőn átadott elismerés egy hosszú folyamat eredménye, mondta, majd hozzátette, bízik abban, hogy a közös munka 2017-ben is folytatódik.

Az emlékplakettet, az oklevelet és a táblát Dr. Szögi László történész, levéltáros, könyvtáros és Dr. Kenyeres István adta át Boross Istvánnak, a Veszprém Megyei Levéltár megbízott igazgatójának. A díjhoz 370.000 Ft, a nyertes intézmény által felhasználható keretösszeg tartozik.

Szabó Virág
Ge. Á.
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.