Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pályaválasztási kiállítás az Arénában

2016. október 21. 12:31
Kezedben a jövő címmel pályaválasztási kiállítást tart a Veszprém Megyei Kormányhivatal. A fiatalok és szüleik pénteken és szombaton a Veszprém Arénában ismerkedhetnek meg a környék középfokú iskoláinak képzésivel.

Több mint negyven kiállító várja két napon kersztül az érdeklődő fiatalokat. Az esemény fő célja, hogy a kilátogatók átfogó ismereteket szerezhessenek a térségben működő középfokú intézményekről, s kellően megalapozott döntés után válasszanak pályát.

Informatikai, járműipari és egészségügyi területeken érezhető munkaerőhiány jelenleg – tudtuk meg dr. Vajda Viktória főigazgatótól. Mint mondta, a szakmai fórumok a különböző képzési formák bemutatására szolgálnak, míg a gyakorlati képzőhelyek kitelepülésein testközelből ismerkedhetnek meg a szakmákkal a diákok.

Dr. Vajda ViktóriaDr. Vajda Viktória

Némedi Lajos az esemény megnyitóján a megfontolt karrierválasztás fontosságát hangsúlyozta. Az alpolgármester szerint kulcsfontosságú, hogy a lehető legjobb döntés érdekében minden segítséget megkapjanak a diákok. – Minden egészséges társadalom alapja a munka, ez alapozza meg a társadalom jövőjét – emlékeztetett.

Némedi LajosNémedi Lajos

Az iskolák programjai mellett a diákok önmagukat is megismerhetik mélyebben: személyiség tesztek, pályaismereti kérdőívek, grafológus és a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei is segítenek a pályaválasztásban.

Az ingyenes rendezvény pénteken 9:00-17:00 között, szombaton 9:00-13:00-ig várja a látogatókat.

Zatkalik Dániel
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.