Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Legyen ünnep a pályán és a lelátón is

2016. október 20. 9:31 // Forrás: veszpremkosar.hu
Az immár saját öltözőt birtokló HOYA-Pannon Egyetem Veszprém október 21-én, pénteken 17 órakor – a Metal-Work Bonyhádi KSE ellen – bizonyítaná, hogy az évadban eddig mutatottnál többre képes. Iparkodnának, lévén, a párharc szünetében ünneplik a helyi kosárlabdázás hatvanötödik évfordulóját.

Múlt héten – egy nyolcvanhárom millió forintos beruházás keretében – átadták a Vetési gimnázium felújított öltözősorát; a hat helyiség egyikét a jövőben kizárólag Kámán Tamásék használhatják. A több mint negyedszázada funkcionáló épületegyüttesben történt fejlesztés egy háromoldalú együttműködés eredménye: a rekonstrukció harminc százalékát a tulajdonos városi önkormányzat fizette, míg a fennmaradó részt a klub állta TAO-támogatásból – a tanintézmény közreműködőként vett részt az újjáépítésben. A munkálatok július közepén kezdődtek el és a diákok szeptember második felében vehették birtokba az átalakított és minden igényt kielégítő – vizesblokkokkal ellátott és akadálymentesített – öltözőket. A méltó környezetbe került sportkör korábban új eredményjelző-táblát helyeztetett el a teremben, ahol elképzelhető, hogy a következő években a tribün, a küzdőtér és az árnyékolási rendszer is megújul. Az eseményen az is elhangzott, miszerint élvonalbeli szereplés esetén a csarnokban mobillelátók létesülhetnek.

Az egyesület természetesen még nem tart itt, az elsődleges elképzelései és tervei között nem szerepel az A-csoportba kerülés, Körtélyesi Gergelyék legközelebb az NB I/B Nyugati-csoport ötödik körében viaskodnak. Leendő ellenfelük két győzelemmel és két vereséggel a tabella hatodik helyezettje, az egyetemisták hasonló mérleggel a negyedikek. A bonyhádiak tavaszi keretéből heten távoztak – köztük Hegedűs Attila és Jilling László a királynék városába – és öten érkeztek – főként fiatalok, az egyikük Herbel Péter, aki az előző kiírásban még HOYA-szerelésben pattogtatott. A Tömösváry Máté, Baki Sándor, Braun Bence és Kovács Balázs nevével fémjelzett vetélytárs esetében „egyszerűnek” tűnik az őszi képlet: az otthonukban nyernek (–Pápai Kosárlabda Klub 92-68; –MTK Törökbálint 77-65), idegenben viszont kikapnak (–Soproni MAFC-NyME 73-78; –Oroszlányi SE Lions 59-102). A mieinknél más a helyzet: az első két derbijükön elvéreztek (–MTK Törökbálint 98-63; –OSE Lions 86-89), majd az újabb kettőt behúzták (–Budafoki KK 66-69; –Tehetséges Fiatalok-Budapest 72-67). Jelenleg az „oroszlánok”, a megyebeliek és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC áll náluk jobban; három–egyes mutatóval.

– Mivel a zajló idényben még nem játszottunk igazán jól, minden apró – legyen az izzadtságszagú – sikernek örülünk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Nehezen álltunk össze, ám lassan, lépésről-lépésre haladunk előre, mérkőzésről-mérkőzésre fejlődünk. Egyértelműen jót tett nekünk, hogy a legutóbbi találkozóink végén örülhettünk. Kezd megmutatkozni a fejlődésünk, de ott még nem tartunk, hogy duzzadó önbizalommal várjuk az ellenfeleket. Immár mindenki tisztában van a feladatával, tudja, hogy mi a dolga. Muszáj az eddiginél jobban, több energiával muzsikálnunk, magasabb fordulatszámon pörögnünk, ugyanis idehaza már nem akarunk kikapni. Nagy ambícióval várjuk a Tolna megyeieket. Fontos, hogy keményen kezdjünk, védekezésben és támadásban is hamar ritmusra leljünk, agresszívek legyünk elől és szigorúak hátul. Jó lenne mielőbb megtalálni a játékuk ellenszerét, mert miután jól felkészített gárdájuk van, biztosan próbálnak meglepni bennünket valamivel. Természetesen ezúttal is nyerni óhajtunk, a veszprémi kosárlabdázás születésnapján – lelkes, hozzáértő közönségünk előtt –, így a döntő pillanatokban higgadtnak kell maradnunk.

A bakonyiak nehéz mérkőzésre számítanak, de ígérik, hogy az első másodperctől az utolsóig küzdenek. Tudják, hogy valahol ők az esélyesebbek, ám ezt a pályán kell bizonyítaniuk. – Egy, remélhetőleg remek hangulatú összecsapáson megmutatnánk a karakterünket – jegyezték meg a spílerek.

Az ingyenesen megtekinthető bajnoki szünetében ünneplik az itteni kosárlabdázás hatvanötödik évfordulóját. Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere köszönti a sportági családot – többek között az NB I-be jutott 1969/70-es, az ugyancsak élvonalbeli 1982/83-as és 1984/85-ös, illetve a másodosztályba felkerült 1993/94-es együttest –, később emlékérmek átadására kerül sor, majd a lefújást követően kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a megszépült intézmény galériájában.


Az 1969/70-es csapat: Király János, Horváth László, Lajtai István, Borszéki János, Fülöp István, Laki Pál, Drozda Tamás, Hamerli Péter. Vezetőedző: Bodor Barna, szakosztályvezető: Salamon Tamás, intéző: Nagy Kálmán

Az 1982/83-as és 1984/85-ös csapat: Andorka Zoltán, Törcsváry Miklós, Juhos Ferenc, Kristóf Tamás, Polai Károly, Major István, Tóth Gábor, Somogyi István, Szathmáry Attila, Czakó Gábor, Szalay László, Szafnauer Csaba, Jáhni István. Vezetőedző: Petőfi Lajos

Az 1993/94-es csapat: Bozi Zsolt, Kiss Tihamér, Buzási Béla, Kristóf Tamás, Gősi Zoltán, Oleg Ljubanov, Horváth Balázs, Fülöp Tamás, Horváth Miklós, Naményi Miklós, Czövek Gábor, Varga Károly

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.