Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Új gyógyszertár épül a belvárosban

2016. szeptember 28. 17:19
A Kossuth iskola mögött egészségházat épít az önkormányzat, a szomszédos telket pedig értékesítik: ide magánberuházásból gyógyszertár épülhet.

Az Ady Endre utca – Almádi út kereszteződése mellett található, 4715/2 helyrajzi számú telket áprilisban jelölte ki értékesítésre a Közgyűlés, a területet nettó 50 millió forint értékben hirdették meg. A pályázati kiírásra egyetlen érvényes jelentkezés érkezett, a SEVERINUS Vagyonkezelő és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (90%) és az ASKLEPIOS Gyógyászati Betéti Társaság (10%) közösen nettó ötvenmillió forintot ajánlott a területért.

Az ajánlattevők célirányosan gondolkoztak: ismeretes, hogy a közeljövőben az önkormányzat egészségházat hoz létre a szomszédos, Kabay utcából nyíló telken, ahol háziorvosi rendelőket (a korábban a Hotel parkolóból nyíló épületben, jelenleg átmenetileg a rendelőintézetben működő praxisok) és a védőnői szolgálatot helyezik el. Ehhez az önkormányzati elképzeléshez jól illeszkedik majd az a patika, amit az említett cégek szeretnének létrehozni.

A pályázó, mint a Csillag patikák hálózat gesztora egy olyan sikeres patikaláncot működtet, amely széles termékválasztékának és szolgáltatásainak révén, képzett szakszemélyzete által segíti a betegek és vásárlók egészségesebb életvitelét. A Csillag Patikák hálózatához jelenleg 13 közforgalmú gyógyszertár és 4 fiókgyógyszertár tartozik Veszprém megyében illetve Budapesten, így kellő tapasztalattal rendelkeznek a területen.

(Google)(Google)

A minden gyógyszertárban megtalálható szolgáltatásokon felül törekednek arra, hogy az egészségmegőrző termékek, vitaminok, étrend-kiegészítők, kozmetikumok, orvostechnikai eszközök, gyógyászati segédeszközök széles választékát bemutassák önkiszolgáló rendszerű polcokon. Ennek nagy előnye a betegek, vásárlók részére az, hogy ők is megnézhetik, kézbe foghatják a termékeket, elolvashatják a betegtájékoztatót, első kézből tájékozódhatnak a termékek árairól, így összehasonlíthatják az egyes gyártók ajánlatait és a számukra legnagyobb értékkel bírót választhatják. A gyógyszerkiadó pénztáraknál a legmodernebb pay-pass-os bankkártyás fizetési lehetőség is elérhető, illetve szerződésben állnak az összes fő egészségpénztári kártya kiadóval, így a cafeteriaként kapott juttatásokat náluk is fontos termékekre lehet fordítani.

(illusztráció)(illusztráció)

A vállalkozás a leendő új épületbe helyezné át központját, innen intézné a Csillag patikák gesztori teendőit, így kereskedelmi, marketing, szakmai, informatikai, könyvelési, bérszámfejtői tevékenységét is. A pályázó az egész épületet parkolóval, járdával, akadálymentesen fogja kialakítani, az épület földszintjén gyógyszerészeti, orvosi és egyéb szolgáltató funkciót kíván működtetni. A 200 m2 alapterületű, korszerű önkiszolgáló és hagyományos tára rendszerű kiszolgálással is ellátott, modern betegközpontú gyógyszertárban 8-9 főt foglalkoztatnának.

Az új gyógyszertár várhatóan az egészségház átadásával szinkronban, két éven belül megnyithat.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26 Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Komoly kedvezmények várnak a veszprémiekre: új tartalommal töltik meg a Veszprém-kártyát. Erről is döntött a képviselő-testület a januári közgyűlésen.  2024. január 23. 17:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.