Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Október végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat

2016. szeptember 28. 11:27 // Forrás: mti
A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-ig be kell szerezniük az új diákigazolvány-matricákat.

Az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatta a diákigazolvánnyal igénybe vehető utazási kedvezményekkel kapcsolatban, az itt közölt információk azonban nem csak a budapesti közlekedésben érvényesek.

A diákigazolványok érvényesítése - a tanköteles kor betöltését követően - azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít.

Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni, minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről - figyelmeztet a BKK.

A tanulói bérletkedvezmény a tanévre, illetve a tanév II. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév októberi bérlet érvényességéig vehető igénybe.

vehir.hu
további cikkek
Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.