Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Kézzel készül, szívből jön'

2016. szeptember 27. 20:30
Régi mondás, de igaz: ami kézzel készül, a saját és a másik örömére, annak lelke van. Ring Júliát is ez ragadta meg a kézművességben, aki a kommunikációs szektort cserélte le saját vállalkozására, hogy szívbéli tevékenységével foglalkozhasson.

– Kommunikációs munkáid révén többeknek nem idegen a neved, de mennyire voltak tisztában az emberek azzal, hogy van egy másik oldalad is, aki szívesen készít kézműves termékeket?

– Sokáig csak a közvetlen környezetemet, a családomat és a barátaimat örvendeztettem meg a mindenféle kézműves ajándékokkal. Mivel akkoriban egyéb, igazán komoly szándékom e téren nem volt, a tágabb környezetem erről nem igen tudhatott. Az egri főiskolán szerzett rajz - vizuális kommunikáció szakos művésztanári diplomám van. Az ottani képzés során volt lehetőségem a kézművesség jó pár szegmensével megismerkedni, így, amiket addig csak a saját fejem után csinálgattam - batikolás, nemezelés, tűzzománc, kerámia területén -, azok technikai tudnivalóit ott helyre rakták bennem. Ezen évek alatt is folyamatosan alkottam, akkoriban festettem is, néhány kiállítást még megéltek a képeim… Ennek köszönhetően azért némileg ismeretes volt a művészet iránti vonzalmam. Aztán a festészetet elengedtem, a kézművesség maradt...

– Ezek szerint a művészet szeretete gyerekkorodban gyökerezik. Volt a családban ennek előzménye?

– Nagypapám szobafestő volt, ebből adódóan nyilván a színek barátja. Nemrég tudtam meg, hogy címfestést is vállalt, állítólag nem is akármilyen kivitelezésben. Talán innen eredeztethető a szépérzék. Ezen túl pedig gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem a nagymamámmal, aki - emlékszem - egy “nagyon unatkozom, nem tudom, mit csináljak” napomon hímzőfonalat adott a kezembe, és megtanított hímezni. Babáim nem nagyon voltak, inkább rajzoltam, kötöttem, horgoltam vagy hímeztem, ami otthon fellelhető anyag volt, abból alkottam valamit. Általános iskola felső tagozatában már tudatosan törekedtem a helyi művészetis gimibe, ott pedig egyértelmű volt, hogy a későbbiekben is a művészképzés mellett maradok. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert soha nem akartak más irányba terelni, engedték, hogy kiteljesítsem ezt az oldalamat.

– Később mennyire volt jellemző rád a művészi útkeresés?

– A főiskolás évek alatt nagyon sokat tanultam, de tanulhattam volna annál sokkal többet is. Nem voltam különb a kortársaimnál, minden egyéb fontosabb volt, mint az iskolapad... A szakkollégiumi éveimnek hála száz másik dolgot műveltem egyszerre, így az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, a munka világába kerülve először a rendezvényszervezői tapasztalatomat kamatoztattam, majd jött a kommunikáció, kis marketing, majd vezetői pozíció a turisztika területén. Szóval elég messze kerültem a szakmámtól, ennek ellenére valamennyi munkahelyemre igyekeztem becsempészni a művészekkel való együttdolgozást. Néhány éve nagyon határozottam raktam le a voksot a kézművesség mellett, ezzel tudatosan engedtem el számomra kedves, nagyon is jó lehetőségeket. Elaprózódni nem lehet, ha valamit komolyan szeretnél művelni, a többi dolgot el kell engedned. Mondom ezt most is úgy, hogy még mindig “több vasat tartok a tűzbe”...

– Ezek szerint ez most egy önmagadra találás, igaz?

– Inkább visszatalálás önmagamhoz. A kimondott szónak ereje van. Kicsi koromban, amikor megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt válaszoltam: keramikus…

– Tudatosan mióta foglalkozol kézműveskedéssel, és mi található a repertoárodban?

– Felvillanásaim már korábban is voltak – elkezdtem beszállítani boltokba, szerették, vásárolták a termékeimet –, de nem volt sem időm, sem kapacitásom komolyan foglalkozni mindezzel. Amikor másfél éve tudatosan elkezdtem a kézművességre koncentrálni, megfigyeltem, mi az, ami ezen a területen megállja a helyét. A mai napig gyártom az ajándékkísérőket, lakásdíszeket, fémmel ötvözött nemezékszereket. És íme az elaprózódás: mindemellett illusztrálok is, a kialakult motívumkészlet felhasználásával vászontáskákat készítek, követ festek... Most, hogy véget ért a turisztikai szezon, eljött a lecsendesedés időszaka, bennem is letisztult, mivel szeretnék megjelenni a következő szezonban, illetve egészen pontosan: a jövőben mit tartalmaz majd a RingJuli portfólió.

– Mesélnél egy kicsit az olvasóknak arról, milyen inspirációk állnak a termékeiden megjelenő formák mögött?

– Nőként naná, hogy az ékszerek mindig érdekeltek és mivel szerettem kézműveskedni, ha valahol megláttam egy fülbevalót, nyakláncot, bármit..., azt megpróbáltam magam előállítani. Soha nem az volt a célom, hogy ezeket másoljam, igyekszem mindig újat mutatni. Ennek köszönhető szerintem, hogy idővel kialakult a saját forma- és színvilágom, a kerámiatárgyak esetében pedig a motívumkészlet. Mivel évtizedekig néptáncoltam, eleve a népviseletek, az ott megjelenő motívumok is inspiráltak. A fellépések alkalmával pedig nagyon sokszor jártunk kézműves vásárokban. Egy idő után már képtelen voltam elszakadni ezektől, a táncos kötelezettségeken kívül is el-eljártam inspirálódni, ötleteket meríteni. A “kevesebb több” elvét vallom. Az ékszereim és a többi ajándéktárgy is meglehetősen minimál stílusban előadott, “egyszerűre” leképzett. Szerintem jól működik együtt a nemez és a fém, vagy a mai kor ízlésének megfelelően tervezett tárgyakon a népi díszítésre hajazó motívum. Szokatlan párosítások ezek, én szeretem.

– Milyen elveket vallasz a kézművességet illetően?

– Nem szeretem a “mintha” dolgokat. Bármit teszek, készítek, szeretem, ha az valóban az, mint aminek látszik. Az ékszerek vonatkozásában távlati terv, hogy azok nemesfémmel variálva készüljenek. A kerámia tárgyak esetében azonban ez a “valóság” immáron elérhető, hiszen beszereztem egy kerámiaégető kemencét, aminek köszönhetően a levegőre száradó gyurma díszeket hamarosan felváltják a mázas kerámiák. A kemence már a helyén van, éppen ma érkezett meg az agyag...

– Mi volt eddig a legkedvesebb munkád?

– Kész termékeim mellett örömmel megfelelek egyéni elképzeléseknek is. A stílus persze kötött, de azon belül bármilyen ötlet megvalósítására nyitott vagyok. Esküvői köszönőajándék gyanánt készítettem már “kerámiából” zöldalma névvel feliratozott levelét, ami egyben ültetőkártyaként is szolgált. Nagyon szerettem ezt a munkát, nagy sikere volt. S, hogy illusztrációt is említsek: különleges volt az édesanyám zirci, helytörténeti naptárának illusztrálása, vagy az idei OTP Gourmet Fesztivál többezer példányban kinyomott tányéralátét-színezőjének elkészítése. Kíváncsisággal tettem eleget egy olyan cég felkérésének is, ami nőnap alkalmából színes ceruza készlettel és képkerettel mellékelt, témába vágó színezővel kedveskedett hölgy ügyfeleiknek. Mókás rajz lett, amiből aztán szép színes, mutatósra keretezett, méltó céges ajándék vált.

– Ha valaki szeretne rendelni tőled egy terméket, hol teheti ezt meg?

– A termékek között nézelődni, személyesen rendelni egyelőre a www.facebook.com/RingJuli oldalon keresztül lehet, illetve termékeim néhány üzletben is megtalálhatók már. Mindenképpen szeretnék a jövőben egy saját honlapot létrehozni, emellett a napokban kaptam lehetőséget egy készülő, kortárs designerek munkáit csokorba gyűjtő webshop-ban való megjelenésre is. És persze - amint lesz időm a kínálatot némiképp feldúsítani - az sem kizárt, hogy ellátogatok az általam annyira kedvelt piacokra is...

– Alapvetően egyébként mennyire motivál, hogy megvásárolják a termékeidet? Ugyanolyan lelkesedéssel készítenéd az apróságokat, ha nem lennének vevők?

– Ebben a vállalkozásban kezdetben nem a pénz volt a legfőbb motivációs tényező. Azért vágtam bele, mert szerettem kézműveskedni és örömet szereztem az ajándékokkal a családomnak – akik egyébként máig a legnagyobb támogatóim. Nyilván onnantól kezdve, hogy a tevékenység üzleti formát ölt, már nem elhanyagolható szempont, hogy a termékek úgy tudjanak működni, hogy az emberek megvásárolják őket. Az is egyfajta visszajelzése annak, hogy tetszik, amit csinálok.

– Végső soron mi számodra a „szakma” szépsége?

– Egy-egy új termék kitalálása, megvalósítása mindig nagy izgalom, hatalmas öröm, Csak bízhatok benne, hogy ez a felszabadultság eljut azokhoz is, akik kapják, viselik őket, vagy a lakásukat díszítik ezekkel a tárgyakkal. A mottóm is ez: Kézzel készül, szívből jön.

– Mindezek után mi szerepel a hosszú távú terveid listáján?

– Van még néhány láb, a korábban már említett “több vas a tűzben”, amin állok – újságírás, projektkommunikáció –, de a prioritás a kézművesség. Ehhez már épül-szépül és bővül az infrastruktúra, a kemence már készen áll, a műhely még alakul ugyan, de végre van időm, hogy mindezt kibontakoztassam. És ez jó!

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.