Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a 8-as főút megújult várpalotai szakaszát

2016. augusztus 17. 18:55 // Forrás: MTI
Hatszázmillió forintból újult meg a 8-as főút Várpalotán átvezető öt kilométeres szakasza, amelyet több önkormányzati útfejlesztéssel együtt szerdán adtak át a Veszprém megyei városban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: országszerte 69 milliárd forint állami forrásból mintegy 660 kilométer fő- és mellékút újul meg idén. Ennek részeként Veszprém megyében több mint 3,6 milliárd forintból végeznek útfelújításokat 29 kilométeren, köztük Várpalotán is, ahol ezáltal biztonságosabbá válik a közlekedés.

Budai László, a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei fejlesztési osztályvezetője elmondta, a mintegy 600 millió forint értékű beruházás során az inotai vasúti híd és a város Veszprém felőli határa között öt kilométeren végeztek burkolatmegújítást, megújult tíz buszöböl, tartós útburkolati jeleket, lassító harántcsíkokat és burkolati prizmákat helyeztek el, valamint két híd korlátait is lecserélték.

Talabér Márta, a város fideszes polgármestere közölte: a 8-as út fejlesztése mellett 35 millió forintos önkormányzati forrásból újult meg a Kossuth utca 8-as főút és Szabadság tér közötti szakasza, két belterületi út és egy buszforduló is Várpalotán.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a komplex útfelújítási program részeként Veszprémmegyében a 8-as főút várpalotai közel öt kilométeres szakasza mellett a 8-as főút Tüskevár térségében több mint tíz kilométer, a 82-es főút Veszprém és Zirc között több mint nyolc kilométer, a Devecser-Sümeg összekötő út mintegy két kilométer, az Ajka-Devecser összekötő út pedig több mint három kilométer hosszan újul meg idén.

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.