Öt évfolyammal a háta mögött, a jelenlegi hatodikkal fontos mérföldkőhöz érkezett a központ. Hogyan értékelné az elmúlt öt év eredményeit?
Nagyon örülök ennek az iskolának, mert fantasztikusan jó látni a gyerekek fejlődését: nagyon gyorsan tanulnak, sikeresek, sokukat felvették konzervatóriumba vagy felsőoktatási intézménybe. Egyre ismertebb az iskola Magyarországon és külföldön egyaránt, így egyre többen is jelentkeznek hozzánk. Ez nekünk is jó, mert több lehetőségünk van kiválasztani a legtehetségesebb és leginkább rászoruló fiatalokat, akiket aztán kiváló tanárok oktatnak. Nemrég kezdett egyébként a 6. évfolyam, és már ott is észrevettem néhány igen tehetséges gyereket. Több mint 30 új diákunk van, összesen 63-an vagyunk, kicsivel többen is mint eddig, de mindig több gyereket veszünk fel, mert vannak néha lemorzsolódások, bár egyelőre mindenki maradt.
Nekünk az a célunk, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek együtt, minél többet játsszanak, közösen muzsikáljanak, nőjön a repertoárjuk. Azt szeretnénk, hogy minél többen léphessenek zenei pályára és kamatoztathassák a tehetségüket, de közben ugyanolyan szerény emberek tudjanak maradni.
Művészileg mi jelentette a legnagyobb előrelendülést?
Nagyon fontos állomás volt, amikor meghívtak minket Berlinbe a roma holokauszt emlékmű átadására, és közel 20 tanuló játszhatott ott az iskolából. Ez számukra is hatalmas élmény volt, valamint ahhoz is hozzájárult, hogy sokan megismerjék az iskola nevét.
És ott volt például Almási Tamás díjnyertes filmje is, a Tititá.
Igen, ő három évig forgatott velünk. Azóta nagyon sokan jönnek is forgatni, és csak itt fogják fel igazán, hogy valójában mi folyik a központban. Mert ezt szavakkal nem lehet elmondani. Látni kell a gyerekek reakcióit, a szeretetüket egymás iránt, ahogy összebarátkoznak.
Céljait és működését tekintve mindenképpen rendkívül egyedülálló a központ, de mennyiben mondható el ez a művészeti oktatást illetően?
Ami minket elválaszt egy normál iskolától, az leginkább a gyerekek családból hozott zenei háttere. Általában roma gyerekek tanulnak nálunk, a roma zenére pedig nagyon jellemző az improvizáció. Ezt ők hozzák otthonról, megvan az improvizációhoz az alap készségünk, amit egyébként nem lehet tanulni – vagy megvan, vagy csak kevésbé. Viszont fejleszthető, és mi ezt szeretnénk kihasználni, hogy a gyerekek minél jobban tudjanak improvizálni, minél inkább kibontakozhassanak. Ezért a tananyag is más, nagyon szabad az egész, de nagyon intenzív ez a 12 hét. Reggel 9-től este 11-ig zenélnek, klasszikus és dzsessz zenét játsszanak, kezdetben inkább egyénileg, később zenekari formációkban.
Azt egyébként fontos tudni, hogy ide nem csak egyszer 12 hétre jönnek a gyerekek – 30-40 tanuló mindig marad a következő 1-2 évre is, vagy amíg én úgy nem döntök, hogy meg kell válnunk egymástól. Ezek a gyerekek ugyanis nagyon jól tudnak bánni az újakkal, korrepetálni tudják őket, hiszen azt a szisztémát tudják átadni, amit ők is megtanultak.
Az idei év nagy változást hozott a központ életében: háromszor akkora állami támogatásból gazdálkodhatnak.
Ennek nagyon örülünk, mert tavaly, tavalyelőtt kicsit küszködtünk: mindig ígérték a támogatást, ami meg is érkezett, csak késve. Így nem tudtunk nagyobb projektekkel tervezni, az EMMI támogatásának köszönhetően viszont most nagyon biztos alapokon áll a központ. Szeretnénk meghívni külföldi tanárokat – korábban volt már erre példa, azt akarjuk folytatni. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ne csak a hazai zenei világot ismerjék meg, ne csak egy fókuszú legyen a tudásuk, hanem az egész világról szerezzenek tapasztalatokat. Ezért is tanulhatnak német és angol nyelven, hogy amikor megérkeznek a tanárok a workshopokra, értsék a külföldi nyelvet.
A nagyobb támogatás esélyt ad arra is, hogy még több külföldi fellépést vállaljanak?
Megyünk már most is egyre több felé, és általában véve is nőni fog a fellépéseink száma. Többnyire amikor engem meghívnak, viszem a gyerekeket is, velük közösen alakítok ki egy kisebb projektet. Voltunk már Franciaországban és Németországban többször, szeptemberben pedig Olaszországba utazunk.
Milyen perspektívákat lát még maguk előtt a jövőt tekintve?
Nagyon szeretnénk egy stúdiót, ahol a gyerekek, a zenekarok professzionális körülmények között örökíthetnék meg az ötleteiket és rögzíthetnék a dalaikat. Jó lenne létrehozni egy kamarazenekart is a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanulóiból. Ez nekik is hatalmas lehetőség lenne, noha ehhez az kell, hogy minél több vonós hangszerünk és zenészünk legyen, hegedűsök, brácsások, bőgősök… Velük össze lehetne állítani egy olyan programot, ami a klasszikus és a dzsessz improvizációkat fűzi össze, majd előbb-utóbb egy világturnéra indulhatnánk.
Kívánják-e kiterjeszteni a zenei tehetségek felkarolását a határon túli magyarokra is?
Természetesen, nagyon örülnénk neki. A központ nyitva van mindenki számára, aki tehetséges és rászorul a támogatásra. Jelenleg épp tartózkodik itt 10 fiatal Szlovákiából, akik nagyon ügyesek. A hónap végén, július 30-án pedig Romániába utazom egy fellépésre – minden ilyen alkalommal figyelem a tehetségek felbukkanását, vagy az ottani rendezőknél érdeklődöm, ők ugyanis jól ismerik az iskolát. De voltunk már Vietnámban is, és mutattam egy-két videót, az ottaniakat pedig teljesen lenyűgözte az, ami nálunk folyik – ott is jelezték, hogy nagyon szívesen együttműködnének.
