Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C

Művészet és modellkedés

2016. május 15. 19:54
Azt mondják, a művészet a szépséget szolgálja, Nagy Brigittának pedig jutott mindkettőből: művészi tehetségből és szépségből is. Olyannyira, hogy első versenyéről rögtön királynőként távozhatott. A Veszprém Szépe győztesével a gála után beszélgettünk.

„Egy kedves barátnőm hívta fel a figyelmemet a Veszprém Szépe versenyre. Korábban már ajánlották, hogy induljak egy országos versenyen, de nem szerettem volna úgy belevágni, hogy még nem tapasztaltam meg, milyen részt venni egy kisebb, megyei szintű megmérettetésen, így a vehir.hu felhívása pont kapóra jött” – mesélte mosolyogva Brigi a szombati gálát követően.

Bár ez volt az első versenye, egyáltalán nem volt lámpaláza a színpadon. „Szerencsére az a típus vagyok, aki nem szokott izgulni, most is épp csak egy pillanatra kapott el az izgalom, amikor az utolsó percekben kigyúltak a fények, és megláttam a családomat a nézőtéren.” Brigi szerint egyébként ment minden, mint a karikacsapás, a felkészülés is gyorsan lezajlott, de azért arra is volt idejük, hogy egy kicsit megismerjék egymást a lányokkal. „Mindenki nagyon aranyos volt, úgy érzem, egy összetartó közösség alakult ki, így aztán remélem, ezek a kapcsolatok a jövőben is megmaradnak” – árulta el kérdésünkre.

S hogy miként vélekedett az esélyeiről a döntőbe kerülés után? „Szerettem volna, ha sikerülne az első három hely valamelyikén végeznem, de erős volt a mezőny, nagyon szép lányok vettek részt a döntőn” – osztotta meg a verseny előtti elvárásait Brigi. Végül a zsűri őt szavazta meg a legszebb hölgynek, így egy éven keresztül viselheti a Veszprém Szépe címet. „Még most sem fogtam fel igazán, hogy én lettem a győztes, de hihetetlenül örülök neki” – mesélte nevetve.

Különösen nagy a boldogság, hiszen a megtisztelő címmel együtt egy két főre szóló tengerparti nyaralás is jár, Briginek pedig nagy álma volt, hogy végre eljuthasson a tengerhez, noha azt még nem tudja pontosan, melyik ország mellett teszi le a voksát.

Annyi azonban biztos, ezek után már bátran vághat neki az országos versenynek is, mert megvan a bizonyíték, hogy jó eséllyel viheti haza ott is a koronát. A jövőbeli terveit illetően elárulta, szeretne egy kicsit komolyabb szinten foglalkozni a modellkedéssel, emellett a művészet a nagy szerelme. A 18 éves lány jelenleg a várpalotai Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti tagozatos tanulója. „Még pontosan nem rajzolódott ki előttem a jövő, de az alkalmazott grafika világa nagyon vonz, szívesen választanám hivatásomnak”- mondta Nagy Brigitta.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.