Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A Fidesz benyújtja a parlamentnek alkotmánymódosító javaslatát

2016. április 22. 14:57 // Forrás: mti
A Fidesz-frakció legkésőbb jövő héten az Országgyűlés elé terjeszti azt az alkotmánymódosítást, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet - jelentette be Kósa Lajos, a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.

Kósa Lajos hangsúlyozta, a magyar emberek biztonsága érdekében szükséges változtatások egy részét a Belügyminisztérium készíti elő. Ezek a terrorfenyegetettség esetére vonatkozó középszintű intézkedések, amelyeket például kétharmados törvények és kormányrendeletek tartalmazhatnak - fejtette ki a kormánypárti politikus, aki aláhúzta, emellett elképzelhetők olyan helyzetek, amikor a rendőrség ereje önmagában nem elég a terrorfenyegetettség kezelésére, ahhoz a honvédségre is szükség van. Kósa Lajos tájékoztatása szerint az utóbbi szabályozása miatt szükséges az alaptörvény módosítása, hiszen alapjogok korlátozására csak különleges jogrendben kerülhet sor.

A Fidesz-frakcióvezetője úgy fogalmazott, a tárgyalásokon eljutottak egy olyan javaslatszöveghez, amely az Országgyűlés felhatalmazásával megadja a lehetőséget a kormánynak a szükséges intézkedésekre, ugyanakkor az sem a demokráciát, sem a szabadságjogokat nem veszélyezteti. Emlékeztetett, a Fidesz ellenzékben támogatta a katasztrófahelyzetre vonatkozó különleges jogrend megalkotását.

Vejkey Imre, a KDNP képviselője sajnálatát fejezte ki, amiért nem sikerült egyezségre jutni a konkrét új normaszövegről. Kiemelte, a parlament elé kerülő javaslatnak olyan gyors és hatékony választ kell adnia a terrorizmus kihívására, amely nem okoz demokratikus deficitet. A kereszténydemokrata politikus elmondta, a Fidesz arra tesz javaslatot, hogy az új különleges jogrend a megelőző védelmi helyzet szűkebb értelemben vett belbiztonsági megfelelője legyen, amelyben felhasználható a honvédség. Kifejtette, az Országgyűlés - a kormány kezdeményezésére - kétharmados többséggel hirdethetné ki a terrorveszélyhelyzetet jelentős és követlen terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén. A kormány ezt megelőzően, vagy legfeljebb tizenöt napig hozhatna rendkívüli intézkedéseket ugyanezen indokból - tette hozzá.

A javaslatot az egyeztetésen részt vevő Jobbik és LMP képviselői tárgyalásra alkalmasnak nevezték. Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője örömének adott hangot, hogy a javaslatból kikerültek a kormány "túlkapásainak lehetősége" és azt mondta, a nyitott kérdések tisztázása esetén arra is lát lehetőséget, hogy széles konszenzussal fogadják el a Fidesz javaslatát. Hangsúlyozta, a Jobbiknak nincs kivetnivalója az új jogrend bevezetésével, mivel fontosnak és szükségesnek tartanak minden olyan lépést, amely az ország biztonságát szolgálja.

Schiffer András, az LMP elnök-frakcióvezetője előrelépésnek nevezte, hogy a kormány a jelenlegi javaslatban már nem tesz kísérletet "totális jogkorlátozásra", ugyanakkor szerinte a Fidesz még mindig adós annak megindoklásával, hogy a terrorveszélyhelyzettel összefüggésben miért kell az alkotmányt is módosítani és miért nem elegendőek a belügyminiszter jogszabály-változtatási javaslatai. Schiffer András szerint szintén előremutató, hogy az új javaslat már csak az Országgyűlésnek tenné lehetővé a kiutazás és a külföldiek beutazásának korlátozását, a média szabadságának korlátozása pedig már nem lenne lehetséges. Az LMP legkomolyabb fenntartása, hogy az indítvány "homályosan" utal a jelentős terrorfenyegetettségre, ami helyett célszerűbb lenne az előkészület alatt álló súlyos terrortámadás megakadályozására hivatkozni - tette hozzá.

Az MSZP a korábbi tárgyalási fordulókhoz hasonlóan a pénteki többpárti egyeztetésen sem vett részt.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.