– A sajtótájékoztatón sok minden elhangzott a kulturális alapellátással kapcsolatban. Tisztázzuk: mit jelent ez a fogalom, és miért fontos?
– A kulturális alapellátás fogalmi körét egy évvel ezelőtt hoztuk létre. Amikor a polgári kormányzás újabb ciklusára adtak felhatalmazást a választók, miniszterelnök úr arra kérte Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert, hogy foglaljuk keretrendszerbe a kultúrpolitikai célkitűzéseket. Néhány hetes szakértői munka alapján kikristályosodott, hogy két nagy célt fogalmaz meg a kormány ezen a területen.
A kulturális alapellátásnál könnyebben megfogható a kulturális alapú közösségfejlesztés. A kommunista diktatúra életbe lépéséig Magyarországot erős, összetartó, önszerveződő civil közösségek alkották. Ez nagyobb védőhálót nyújtott az egyén számára az erősebb civil szövetségek által. Ma, a rendszerváltás után 25 évvel még mindig eszközöket próbálunk találni arra, hogy ezt a korábbi magyar, illetve a jelenlegi nyugat-európai állapotot újra elérjük. Szeretnénk, ha nem csak a professzionális művészek hoznák létre a kultúrát Magyarországon, hanem az amatőr kulturális világnak is segítséget nyújthatnánk.
A másik célunk, hogy Magyarországon ne csak a fizikai szükségleteinket biztosítsa az állam: ne csak a mentők érjenek ki időben a betegekért, ne csak minőségi kórházak álljanak rendelkezésre, ahol az ellátás, a társadalombiztosítás biztonságot ad, ne csak a szociális védőháló legyen stabil, hanem a nem fiziológiás, szellemi szükségletek terén is szervezze meg az állam az alapellátást.
– Ez hogyan érhető el?
– Részben úgy, hogy a magaskultúra pozícióit erősítjük, néha nagyságrendekkel növeljük meg a magaskultúrára szánt összegeket – ezt láthattuk például a Budapesti Tavaszi Fesztivál vonatkozásában, ahol az elmúlt két-három évben megháromszoroztuk a támogatást.
Az állam azonban nem lehet nyugodt akkor, ha csak a fővárosi lehetőségek gazdagok. A kulturális alapellátás azt is jelenti, hogy a megyei és járási központokban minél több eszközzel járuljunk hozzá ahhoz, hogy az ott élők is a fővárosival azonos kulturális minőséget találjanak a mindennapokban. Persze a kistelepülésekről sem mondunk le, ott a kultúrára fordítható normatívát növeltük meg.
Bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elérhetjük: minden gyermek jusson el minden évben színházba, múzeumba, hangversenyre és könyvtárba. Minőségibb felnőtt életük lesz, ha már gyermekkorban a minőségi kultúrával találkoznak, nem pedig a kereskedelmi média pépessé csócsált ételpótlékát csepegtetjük a gyermekeink szájába.
– Az alapellátás mellett a prémium kultúrában is fellelhető a Budapest-központúság. Ezen a téren milyen lehetőségei vannak a kormányzatnak?
– Vannak olyan műfajok, amiket nagyon nehéz vidéken megszervezni. Az ország nagy kulturális intézményei számára az a feladat, hogy minél szélesebb körben – vidékről is – fogadják a látogatókat, főleg a gyerekeket. Állami Operaház egy van Magyarországon – az ország legnagyobb színháza az Ybl Miklós által tervezett Andrássy úti palota –, illetve újra megnyitottuk a szocialista kormány által bezárt Erkel Színházat is. Ennek a műfajnak a támogatását már az én harcom eredményeként is jelentősen, több mint kétmilliárd forinttal tudtuk növelni az idei évtől, közel tízmilliárd forintot költünk rá. Vannak ugyan vidéken is opera tagozatot fenntartó színházak, ők képesek egy-egy premier színpadra állítására, de a nagy operajátszás mégis csak a fővárosban van, azt a díszletet, jelmezeket, akusztikus teret nem lehet elvinni Szentgálra, Herendre vagy Zircre.
Nem támogattam azt a kormányzati körökben felmerült indítványt, hogy a gazdag kincseket őrző múzeumok belépődíjait emeljük meg, vegyük el a családi kedvezményeket – ennek az ellenkezőjét tartom jónak, minél többeket kell becsábítani nemcsak a megyei múzeumokba, hanem a Nemzeti Múzeumba is. Az Operakaland keretében például már 104 ezer vidéki gyereket vittünk el az Operaházba. Számos fővárosi múzeum társított az opera-programhoz ingyenes múzeumpedagógiai foglalkozást, így a gyerekek utazással együtt ezer forintból egész napos budapesti kulturális programon vehetnek részt. Ilyen mértékű, a vidék-főváros kulturális egyensúlyt helyreállítani szándékozó gesztus a rendszerváltás óta még nem történt.
– Mi a helyzet a vidéken helyben születő magaskulturális teljesítményekkel? Azokat hogyan teszik elérhetőbbé?
– Olyan pályázatokkal, amelyekről a mai sajtótájékoztatón is beszéltünk. (http://vehir.hu/cikk/30957-kulturalis-epuletekkel-gazdagodtunk) Azon vagyok, hogy a szakmai pályázatokra évről évre nagyobb összeget fordíthassunk. A múzeumok állandó kiállításainak megújítására a Kubinyi Ágoston programban tízmilliós nagyságrendű támogatást érhettek el az intézmények, idén 370 milliót osztottunk már szét. Remélem, hogy hamarosan életbe lép az a megállapodás a Volánnal és a MÁV-val, hogy néhány vidéki kulturális centrumba is kedvezménnyel utazhassanak az emberek.
– Kultúra-előállításban világszínvonalúak vagyunk, számos nagynevű művész öregbíti az ország hírnevét – de kultúrafogyasztás terén hol tartunk nemzetközi viszonylatban?
– Hiszünk abban, hogy ha a Magyarországról kialakult képet akarjuk erősíteni, azt a kultúrán keresztül érhetjük el. A legjobb exportcikkünk talán a kultúránk. Sajnos az időmérleg nevű mérőszám tekintetében, ami egy egzakt indikátor (azt mutatja meg, hogy egy ember a nap 24 órájából mennyi időt tölt alvással, munkával, szórakozással és ezen belül kultúrafogyasztással), nagyon alacsony mérőszámot mutatunk az OECD- vagy az EU-tagországok között.
A kormányzati programnak az is célja, hogy ezen a rossz pozíción javítsunk. Nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt tíz évben – mióta a múzeumok és könyvtárak belátták, hogy zárt ajtókon senki nem tud keresztül menni – nyitottak a közönség felé. Létrehozták a Múzeumok Éjszakáját, ami minden évben rekordot döntött, idén már 420 ezer ember ment el egyetlen éjszaka alatt valamilyen kiállítóhelyre. Örülünk az ilyen kezdeményezéseknek, és arra ösztönözzük az intézményeket, hogy hasonlóan innovatív ötletekkel, interaktív megoldásokkal minél több látogatót vonzzanak és azok számára is tegyék hozzáférhetővé szolgáltatásaikat, akiknek a múzeumba, színházba, kulturális rendezvényre járás ma még – akár anyagi okból – nem része az életvitelének. Ez a célunk.
