Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

VÖRÖSISZAP: Megduplázta a kártérítést az Ítélőtábla

2015. május 21. 11:36 // Forrás: mti
Öt károsult esetében egymilliótól hárommillió forintig terjedően a duplájára emelte csütörtökön a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét.

A jogerős határozat egyebekben helybenhagyta a Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítéletét a felszámolás alatt álló Mal Zrt. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség jogutódja, a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékes főosztálya ellen indított kártérítési perben.

Ábrahám Éva tanácsa helybenhagyta az elsőrendű alperes Mal Zrt. felelősségére vonatkozó határozatot, mondván, nem vitatható, hogy a cég - műszaki, technológiai és karbantartási hiányosságokkal - környezetet veszélyeztető magatartást folytatott. A tábla - és az elsőfokú ítélet - szerint a másodrendű alperes, a kormányhivatali főosztály (illetve jogelődje) az akkori jogszabályoknak megfelelően ellenőrizte a Mal Zrt. tevékenységét, így nem terheli felelősség az iszapkatasztrófa bekövetkeztéért.

A Mal Zrt. és a környezetvédelmi hatóság ellen 67 ember összesen 479 millió forint értékben indított kártérítési pert. Első fokon 18 millió 235 ezer forintnyi kártérítési összeget ítélt meg a Veszprémi Törvényszék kilenc felperesnek. Akkor 61 felperes adott be fellebbezést, amelyet időközben 35-en visszavontak.

vehir.hu
további cikkek
Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Nem sokkal szombat déli tizenkettő óra után Porga Gyula polgármester a Facebookon bejelentette, hogy össze is gyűjtötte a választási induláshoz szükséges aláírást. ma 13:12 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.