Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A barlangban minden probléma megszűnik

2015. április 24. 12:40 // Forrás: barlangi felvételek: Horváth Sándor
Ahhoz, hogy olyan helyre jussunk, ahol még nem járt ember, elég csupán néhány kilométerre eltávolodni Veszprémtől. Horváth Sándor barlangásszal beszélgettünk a föld alatti világról és az érzésről, amit csak lent tapasztalhat meg az ember.

– Az ember már járt a Holdon, de senki nem tudhatja, hogy mi van a lábunk alatt 10-20 méterrel. Ez majdnem olyan, mint egy űrutazás, nagy felfedezések várnak még ezen a területen az olyan “hétköznapi” emberekre, mint amilyenek mi is vagyunk.

– Mikor ismerkedett meg a barlangászattal?

– 15 évvel ezelőtt egy ismerősöm által szervezett barlangi túrán kerültem kapcsolatba ezzel a világgal, amit aztán nagyon megszerettem. Szerencsés helyen lakom, közel Tapolca, a Keszthelyi-hegység, a Bakony, így könnyedén megtehetem, hogy akár hetente többször is leereszkedjek a társaimmal a föld alá. Fiatal koromban enyhe klausztrofóbiával küzdöttem, ez egy remek lehetőség volt, hogy az ember kitágítsa saját határait, belevágtam ebbe a kalandba, de leginkább a kíváncsiság, a természeti csodák és a felfedezés öröme indított el ezen az úton.

Horváth SándorHorváth Sándor

– Ennyi év után milyen céllal vág neki egy-egy barlangi túrának?

– A barlangászok legfőbb motivációja, hogy olyan helyre juthatnak el, ahol még nem járt senki. Ha az időjárás engedi, akkor felszíni terepbejárás folyamán keresünk olyan jeleket, ami barlangra utalhat, mint felszíni beszakadások, víznyelések, tektonikus hasadékok, vagy éppen kisebb sziklaüregek bejáratánál tapasztalható huzat, amelyek utalhatnak kisebb-nagyobb föld alatti üregrendszerre. Máskor pedig a már feltárt barlangokat kutatjuk tovább. Az utóbbi öt évben például a tapolcai barlangok össz hosszúságát szinte megdupláztuk, és a három nagy barlang között sikerült felfedezni a természetes kapcsolatot, így a tapolcai barlangok már egy nagy rendszerhez tartoznak, aminek a hosszúsága több mint 11 km, így Magyarország negyedik leghosszabb barlangjával dicsekedhet a Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport. Mindamellett itt található Magyarország két legnagyobb nyílt vízfelületű barlangi tava is. Ezenkívül egyedi képződményei teszik híressé nemzetközi szinten is. Az újonnan megnyílt interaktív látogatóközpontban betekintést nyerhetünk ezen csodálatos világba.

– Melyek a kedvenc helyei?

– A környékemen annyi barlang található, hogy nem szoktam ezért távolabb utazni, az Aggteleki cseppkőbarlangban sem jártam még. Leginkább a kutatás motivál a Bakonyban, Kab-hegy környékén, a Keszthelyi-hegységben, és Tapolca térségében.

– Ha valaki e sorokat olvasva kedvet kap a barlangászáshoz, milyen úton induljon el?

– Mindenek előtt fogékonynak kell lenni az új dolgokra, az érdekességekre, természeti csodákra és szeretni kell a természetet. Aki késztetést érez erre, vegyen részt egy szervezett túrán, és ha kedvet kap, léteznek különféle tanfolyamok, ahol elsajátíthatja a barlangjárás fortélyait.

– Veszprém közelében is van erre lehetőség?

– Csatár-hegyen található egy barlang, de a kezdőknek a szentgáli Kő-likat ajánlom, természetesen csak túravezető kíséretében. Nincs olyan barlang, amibe csak úgy kényelmesen be lehet sétálni, néhány méter után teljes sötétség uralkodik. Azt azonban tudni kell, hogy hosszú távon drága, önköltséges tevékenységről van szó, ráadásul bármit is találunk a föld alatt, az az állam tulajdona, a felelősség azonban a miénk.

– Mindezek ellenére az ön példája alapján – néha szó szerint – a barlang rabjává lehet válni.

– Előfordult már, hogy kisebb segítségre szorultam, de szerencsére pár bekékült körmön és karcoláson kívül komolyabb sérülést még nem szenvedtem az évek alatt. Tagja vagyok a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálatnak, akiket elsőként hívnak, ha nehezen megközelíthető helyen történik baleset, de részt veszünk a katasztrófavédelem munkájában is.

Ha a társainkkal leereszkedünk a barlangba, elhagyjuk a napfényt, a kinti zajokat, és mikor felkapcsoljuk a lámpákat, csak barátok között vagyunk, megszűnik számunkra az idő, és minden felszíni gond és probléma.
Továbbra is azon dolgozunk, hogy sok szép új felfedezésben legyen részünk, mert hajt minket a felfedezés vágya, és vár minket a csend és a sötétség világa. Jószerencsét!

Cseh Zoltán
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.