Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztonságosabbá váltak a hulladéklerakók

2015. március 5. 13:42
158 településhez tartozó 33 régi hulladéklerakó telep rekultiválása történt meg mintegy 3,4 milliárd forint uniós és hazai támogatás felhasználásával.

Jelentős állomásához érkezett az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Tiszta Európa elnevezésű programja. Befejeződtek a hulladéklerakók rekultivációs munkái, a műszaki átadások 2014-ben megtörténtek, a megvalósulási dokumentációkat a környezetvédelmi hatóság elfogadta – tájékoztatott Czaun János a projekt záró eseményén csütörtök délelőtt Veszprémben.

Czaun JánosCzaun János

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke hangsúlyozta, a munkálatoknak köszönhetően több mint 78 ezer ember élete vált biztonságosabbá, megszüntek a környezetszennyező hatások és optikailag is jobb képet mutatnak a hulladéklerakók, illetve a folyamatos monitorozásnak köszönhetően a későbbi szennyezés is elkerülhető.

A fejlesztés eredményes végrehajtása mentesíti az önkormányzatokat, és azokon keresztül a társadalmat a későbbi jelentős környezetszennyezések kockázatától, az esetleg csak évek múlva jelentkező talaj-, illetve felszín alatti vízszennyezés veszélyétől, és nem utolsó sorban az utólag elvégzendő kármentesítési költségektől.

Zbiskó LászlónéZbiskó Lászlóné

Zbiskó Lászlóné, a Tiszta Európa Program projektvezetője a kivitelezés menetéről tájékoztatta a meghívott vendégeket. Emlékeztetett: 2011-ben döntöttek a támogatásról, a szerződéskötéseket követően a kivitelezés 2012 nyarán indult el. A teljes projekt során mintegy 390 ezer négyzetméter felületet állítottak helyre, ami több mint 3 millió köbméter hulladékot tartalmazott. A nyertes kivitelező az SK-2012 É-B Konzorcium lett, a vezető ajánlattevő pedig a Strabag-MML Kft.

Az utógondozási feladatokat az önkormányzatok látják el, a folyamatos monitorozás mellett biztosítjáka rendszer üzemeltetését, elvégzik a szükséges karbantartási munkákat. A Marcal-medence térségében Gyepűkaján, Kiscsősz, Nagyalásony, Pápasalamon, Szentimrefalva, Zalameggyes, Zalaszegvár, Apácatorna, Dabrony, Dáka, Hosztót, Káptalanfa, Nemeshany, Veszprémgalsa, Nyárád, Csabrendek, Nagypirit, Ukk, Pápa, míg a Balaton felvidéken Bakonybél, Bakonynána, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonrendes, Devecser, Felsőörs, Kapolcs, Lovas, Magyarpolány, Nemesgulács, Noszlop, Somlóvecse és Tapolca-Zalahaláp élvezheti a projekt előnyeit.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.