Gyümölcsöző együttműködés

Szerző: vehir.hu | Fotós: Kovács Bálint | 2012. február 10. | 3 hozzászólás

Többek között egy önkormányzati online „panaszkezelő rendszer” kialakításáról is szó volt a Veszprém Egyetemi Város Tanácsa legutóbbi ülésén, csütörtökön.

Az a személy, aki tevékenysége során kiemelkedő teljesítményt nyújtott Veszprém város és a Pannon Egyetem kapcsolatának erősítésében és az együttműködés keretében meghatározott célok elősegítésében Volkra-Ottó díjban részesül – hangzott el a megbeszélést követő sajtótájékoztatón csütörtökön délután a Szaléziánumban. A díj elnevezése Volkra Ottó püspöknek arra a kiemelkedő tevékenységére utal, amelynek eredményeként és segítségével Veszprém fejlődőképes, európai jövővel rendelkező központtá vált – ismertette dr. Márfi Gyula érsek. A díjra az egyetemi tanács tesz javaslatot, a végső döntést a közgyűlés mondja ki.

A tanács napirendi pontjai között szerepelt az önkormányzati online „panaszkezelő rendszer” megtárgyalása, melynek lényege, hogy minden állampolgári bejelentés a lehető leggyorsabban jusson el az ügyben érintett illetékes és hatáskörrel rendelkező felelős köztisztviselőhöz annak érdekében, hogy a válasz és intézkedés mielőbb megszülethessen. A bejelentésekre így a nap 24 órájában és minden nehézség nélkül, otthoni eléréssel, könnyebben és kényelmesen van módjuk a veszprémieknek az őket érintő bármely kérdésben – mutatta be a tervezett fejlesztést Porga Gyula. Hozzátette, a bejelentő visszajelzést is kap a jelzett probléma megoldásáról.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, megalakul a Sziveri János Intézet, amely Veszprém városa és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának közös kutatóintézeteként, egyben archívumként és könyvtárként működik. A kutatóközpont feladata: a 20. század második felében megjelent és kortárs magyar nyelvű közép-kelet európai folyóiratok gyűjtése, a gyűjtemény feldolgozása és digitalizálása, a folyóiratok tematikájára, anyagára épített kutatások, projektek koordinálása és elősegítése.

Szó volt még arról is, hogy egyetemi ösztöndíjban részesítenek önkormányzati dolgozókat. A sikeres felvételi vizsgát teljesítő szakemberek díjmentes képzésben részesülnek, évi összesen egymillió forint erejéig. A szakmai továbbképzés ezen formájában idén három köztisztviselő kezdi majd meg a tanulmányokat e-közigazgatás szakon.

Létrejön a Veszprém Egyetemi Város Pénzügyi Innovációs Alapítvány. Feladata, hogy finanszírozza a közös programok és fejlesztések megvalósítását, támogasson minden olyan projektet, amely új befektetőket vonz a városba, a térségbe és ösztönzi a munkahelyteremtést, elsősorban a zöldgazdaságban.

A Pannon Egyetem Szenátusa és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011 szeptemberében tartotta meg együttes ünnepi ülését, amely keretében aláírták a „Veszprém Egyetemi Város Együttműködési Megállapodást”. A tanács a polgármester és a rektor közös egyeztetési és döntési fóruma, és hatásköre kiterjed a várost és az egyetemet érintő valamennyi közös ügyre, amelyet az egyik vagy másik fél előterjeszt.
 

Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez 3 hozzászólás érkezett. Hozzászólások megtekintése

Új hozzászólás

Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a vehir.hu szabályzatát.