Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Adventi népszokások

2012. november 30. 15:55
A december az emberek többségének a karácsonyra való készülődéssel telik el. Manapság ez általában a vásárlást jelenti, azonban őseink egy kicsit más szemszögből közelítették meg ezt az ünnepet.

Advent

Az advent a karácsonyra való felkészülés négy hetes időszaka, az egyházi év kezdete. Habár magát az adventet már a 4. század óta ünneplik, a legismertebb jelképe, a négy gyertyával díszített koszorú kevesebb, mint kétszáz éve létezik. Az első változatát 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el. Igaz, ő még egy szekér kerekét használta koszorúnak, és nem négy, hanem 23 gyertyát használt, amiből minden nap meggyújtott egyet.

A 20. század kezdete óta használjuk a boltokban is kapható adventi naptárt. Ennek a használatát mindenki jól ismeri: minden nap kinyitunk egy ablakot rajta, és megesszük az így felfedett csokit. Hagyományosan karácsonyhoz, vagy télhez kapcsolódó életképek találhatók a naptáron, azonban bele lehet futni egészen extrém jelenségekbe is. Évekkel ezelőtt a kezembe került egy olyan változat, amin a Karib-tenger kalózainak ügyetlenül lerajzolt hasonmása díszelgett. A jelenség előtt azóta is értetlenül állok.

Természetesen adventi naptárat készíthetünk otthon is. Ennek egyik hatalmas előnye, hogy sokkal személyesebb, mint a boltban vásárolt változat. Másik nyomós érv, ami az otthon készített verzió mellett szól, hogy olyan édességet teszünk bele, amit akarunk. Így elkerülhetjük azt, hogy az olcsó, mocsárízű, keserű-savanyú „kakaós tejbevonós massza” darabkákkal kínozzuk gyermekünket (vagy magunkat) karácsonyig.


Az otthon készített adventi naptár különleges dísze lehet a háznak

Régen az adventhez még egyéb szokások is kötődtek. Az eladósorban lévő lányok három-három szálat csentek a harang köteléből a hajnali misén, majd azt a hajukba fonták, hogy sok kérőjük legyen. Ennek a hatását lehetett azzal tetézni, hogy cukrot vagy mézet ettek, amivel magukhoz „édesgetik” az udvarlókat.
A hajnali misére menet mindenki bezárta az ajtaját, mert a boszorkányok állítólag ilyenkor igyekeztek mindenhova bejutni és rontást hozni a házakra

Borbála Napja – December 4

E napon a lányok cseresznyeágat tettek a vízbe. Ha az karácsonyra kivirágzott, azt jelentette, hogy házasság van a láthatáron. Borbála napján tilos volt a fonás, varrás, söprögetés. Ilyenkor a nőket nem szívesen látták vendégként, mert balszerencsét hoztak. Az advent kezdete óta egyre aktívabb boszorkányok ezen a napon igyekeztek elcsenni a rontáshoz szükséges ruhadarabokat is. Aki ilyenkor kiteregetett az céltáblaként kínálta fel magát mindenféle ártó mágiának.

Luca Napja – December 13

Luca napja élenjáró a jóslások és egyéb babonák tekintetében. Hatalmas mennyiségű jóslás és termékenységi varázslat kapcsolódik hozzá, aminek felsorolásához több oldal is kevés lenne.

Luca napján nagy szerepe volt a fokhagymának is. Bedörzsölték vele az állatok fejét, kulcslyukba dugták, vagy megették vacsorára. Emellett hamut szórtak a kapu elé, keresztet rajzoltak az ólakra, és még lehetne sorolni. Mindezt egyfajta boszorkány-prevencióként művelték.


Luca széke

A rengeteg szokás közül a legismertebb talán a Luca széke. A széket 9 féle fából készítették, és minden nap csak egy-egy apró műveletet lehetett rajta elvégezni. A barkácsolási folyamatnak 13 nap alatt, pont karácsonyra kellett elkészülnie. A december 26-i éjféli misén a Luca székre felállva meg lehetett ismerni a boszorkányokat, ugyanis ilyenkor szarvat viseltek.
A lebukást azonban senki sem viseli jól. Ezért a kémlelés után rögtön rohanni kellett haza és tűzre dobni a Luca széket, különben a boszorkányok a kíváncsiskodó hátán törnék azt szét. A tűzben aztán a fadarabok sikoltozni kezdtek, ami a boszorkányok végét jelentette.

December 21 – Tamás napja

Ehhez a naphoz főleg disznóvágással kapcsolatos babonák kapcsolódnak. Azt tartották, a Tamás napon vágott háj nem avasodik meg, és gyógyításra is alkalmas. Ehhez, hogy rontást is lehessen vele űzni még adhattak tömjént, szentelt vizet, vagy fokhagymát. A boszorkányokat ilyenkor még nem buktatták le az éjféli misén, tehát résen kellett lenni!


Vigyázat, boszorkány!

Horák János
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. 2024. április 18. 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. 2024. április 18. 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.