Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

"Hintabagoly" viszi a fejlesztések hírét

2012. augusztus 17. 16:54
Az Új Széchenyi terv eddigi eredményeit bemutató hét részes térinstalláció sorozatának első darabját Veszprémben állították fel. A „Hintabagoly” az oktatás területén végrehajtott fejlesztéseket szimbolizálja.

Az „oktatás hintája” várhatóan egy hónapig tekinthető meg az Óváros téren, hétvégenként pedig az érdeklődők ki is próbálhatják.

Brányi Mária alpolgármester a pénteki bemutató alkalmával elmondta, nagyon örülnek annak, hogy Veszprém egy ilyen különleges szimbolikus alkotással büszkélkedhet. Hozzátette, büszkeséggel tölti el az is, hogy a városban 192 támogatott fejlesztés van közel 8,5 milliárd forint értékben, amelyből 74 már meg is valósult.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője közölte, az országban eddig összesen 130 milliárd forintot fordítottak az oktatási fejlesztésekre. Kiemelte, a Dózsa György Általános Iskolában, és a Pannon Egyetemen vitt véghez projekteket. Hangsúlyozta azt is, a fejlesztések megvalósulásához az országos és helyi összefogásra is szükség volt.

Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a hinta oldalán található 2508-as szám az oktatás területén már befejezett fejlesztéseket jelzi, amelyek az ország egészében, az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményeiben valósultak meg. Dr. Hoffman Rózsa szólt az iskolák felújításairól, akadálymentesítéséről, energetikai fejlesztéséről, új informatikai eszközök és tanszerek beszerzéséről. Hozzátette, az egyetemek és főiskolák is részesültek uniós támogatásban, ennek köszönhetően a hallgatók magasabb színvonalú oktatást kaphatnak. 

Elhangzott, hogy az oktatásra szánt Új Széchenyi Terves forrásokat a kormány egy egységes stratégiai szemléletmód mentén célzottabban és hatékonyabban használja fel, aminek köszönhetően kiemelt hangsúlyt kapnak azok a területek, ahol az előző kormányzati ciklus idején elenyésző támogatásban részesültek a rászoruló intézmények. Dr. Hoffman Rózsa megosztotta a közönséggel, a tanévkezdés mindig izgalmas a számára, de a rengeteg fejlesztést látva úgy érzi nincs ok az aggodalomra.

Szőke Gábor Miklós szobrász elmondta, hogy az installációt Huszár András építésszel együtt készítették. A szobor értelmezéseként közölte, a bagoly a bölcsességet és a tudást, a fa pedig a fejlődést és tanulást jelképezi.

A beszédek elhangzása végén a szemlélődők „birtokba is vehették” az óriáshintát. Gyerekek és felnőttek együttes erővel mozgatták meg a szerkezetet. Majd zárásként a kicsik az Aranyszőrű bárány című magyar népmesének interaktív előadását élvezhették.
 

Horák János
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.