Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 2. Anita, Kármen
Veszprém
15°C
2024. június 2. Anita, Kármen
Veszprém
15°C

kultúra

A Tánc Fesztiválja / "Az alapoktól újra kell építeni a művészet és a közönség kapcsolatát" Május végétől újra Veszprémbe költözik a kortárs táncművészet. Az elmúlt 11 év alatt méltán vívott ki magának hírnevet a Tánc Fesztiválja, hiszen a szakmában egy fesztivál, mely ki tud lépni a főváros falai közül, különösen jelentős. A kortárs táncművészet nem populáris műfaj, a szervezők most mégis igyekeznek közelebb hozni a közönséghez azzal is, hogy jó néhány produkciót az utcára visznek ki. A szabadtéri előadásokkal "provokálni" szeretnék a járókelőket, hogy az emberek ráébredjenek, a kortárs táncművészet sok esetben fogyaszthatóbb mint gondolnák - mondta Krámer György fesztiváligazgató. 2008. április 28. 18:44 Szép Magyar Könyv / Verseny és kiállítás a VMK-ban A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is megrendezte a Magyarországon tavaly kiadott legszebb könyvek versenyét. A szakmai zsűri által legszebbnek ítélt kiadványok veszprémi tárlatán a látogatók a helyszínen szavazhatnak a nekik legjobban tetsző könyvre. Ez alkalommal is gazdagnak bizonyul a paletta. Aki a Művelődési Központba látogat, a legkülönbözőbb kiadványokkal találkozhat. Verseskötetekkel, régi közismert és kedvelt regények újabb kiadásaival, kortárs szerzők írásaival, gazdagon illusztrált albumokkal és gyerekkönyvekkel, mesekönyvekkel egyaránt. A kiállítások készült fotókat megtekintheti a képgalériánkban. 2008. április 27. 17:36 Jókai-napok Balatonfüreden 2008. április 26. 13:36 Sztárparádé Tihanyban 2008. április 24. 9:20 Mindhalálig Beatles 2008. április 24. 9:18 Babják Tamás 2008. április 23. 19:49 Francia diákszínjátszó fesztivál Veszprémben / Francia nyelvű előadások 3 napon át a Latinovits Játékszínben Francia színjátszó fesztivált szervez a Pannon Egyetem francia tanszéke Veszprémben. A három napos diákszínjátszó találkozónak a Latinovits Játékszín ad otthont. Öt ország mintegy 120 diák színjátszója látogat el a királynék városába. 2008. április 22. 23:08 2008: A biblia éve / Kezdeti nehézségek? 2008. április 22. 21:10 Marha(nagy) hajtás - Nagyvázsony 2008. április 22. 14:00 A Kinizsivel zárt a Veszprémi Tavaszi Fesztivál Kovács Attila és Asztalos István veszprémi szerzőpáros musicalje hatalmas sikert aratott vasárnap este Veszprémben. A Pannon Várszínház előadása ez alkalommal több mint lenyűgöző volt. Sok apró meglepetéssel szolgált az este, a Kinizsi Pál premierjén új sztárok születtek, Varga András és Molnár Ervin meghálálták Vándorfi bizalmát. 2008. április 21. 0:00 Veszprém megyei aquatlon 2008. április 20. 8:32 Veszprém megye és Pápa város diákolimpiai Triatlon versenye 2008. április 20. 8:24 III. Badacsony Duatlon Kéknyelű Kupa És Mezei Futóverseny 2008. április 20. 8:18 MinSport Kupa - a tájfutó versenysorozat II. fordulója 2008. április 20. 8:13
közélet
Orbán Viktor: foglaljuk el Brüsszelt! A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltjeit javasolta Brüsszelbe küldeni a miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a Margitszigeten. Az alsóörsi strandon is kedvezményt ér a Veszprém-kártya Az alsóörsi strand is csatlakozott azon szolgáltatók köréhez, akik kedvezményt biztosítanak a Veszprém-kártya tulajdonosoknak. Pedagógusok, akik példaképek is Olyan pedagógusokat díjaztak pénteken, akik nemcsak munkájukban, hanem közösségükben is példa értékűen tevékenyek. A veszprémi Gizella Hotelben adták át a Pedagógusok a kistelepülésekért díjat, valamint a Lámpás díjat. Mi igaz a balatoni cápa megjelenéséből? A balatoni cápa annyira létezik, mint az a horgász, aki már fogott ki hekket a tóból. Ennek ellenére az internet népe rémülten fogadta azt a videót, amin egy cápauszony látszódik a vízből. A felvétel nem hamisítvány, cikkünkben pedig eláruljuk, hogy mit sikerült levideózni. Spanyol dinamizmus Veszprém utcáin Veszprémben nyitott CUPRA Garage-t a Ring Autó Kft., amelynek köszönhetően már a régióban is elérhetők Európa legfiatalabb és legdinamikusabban fejlődő, az autósportban vezető szerepet betöltő gépjármű márkájának modelljei. Ovádi Péter: a jobboldali képviselők Veszprémért dolgoznak, az ellenzékiek egymás lejáratásán Féltávnál tart a jelenlegi parlamenti ciklus, a politika állóvizét pedig egyszerre borzolja az önkormányzati és az európai parlamenti választás, az ukrajnai háború és Magyar Péter is. Mindegyik szóba került, amikor Ovádi Péter, országgyűlési képviselővel beszélgettünk. Parkoló épül a Török Ignác utcában Jelenleg az engedélyeztetés zajlik, ősszel megkezdődhet a kivitelezés is a Török Ignác utcában, ahol kiépítik a jelenleg murvás parkolót. Csütörtök este megvalósult a köztévében a vita, amiről annyit vitáztak Hosszú viták előzték meg, végül csütörtök este megvalósulhatott a köztévé M1-es csatornáján az a politikai vita, amin mind a tizenegy párt képviselője részt vett, akik az európai parlamenti választáson listát állítanak. Nagyobb, zöldebb, szerethetőbb a nagymacskák új otthona Átadták a nagymacskák megújult kifutóját a Veszprémi Állatkertben csütörtökön. A látogatókat szibériai tigrisek, kárpáti hiúzok és hópárducok várják. Félezren vettek részt a centenáriumi Jutasi Őrmester túrán Több mint ötszáz veszprémi és környékbeli fiatal sorakozott fel csütörtök reggel az Óváros téren, hogy elinduljanak a centenáriumi Jutasi Őrmester túrán, felidézve a legendás altisztképző hagyományait és tisztelegve a katonai értékek előtt.
sport
Bajnokok Ligája: tizenötödször nyert a Real Madrid A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását, amelynek szombati döntőjében 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a londoni Wembley Stadionban. Milák a világ idei második legjobb idejével nyert 200 méter pillangón Milák Kristóf a világ idei második legjobb idejével nyert 200 méter pillangón a Mare Nostrum nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, monte-carlói záróállomásán. A Győr egy góllal legyőzte az Esbjerget a BL-elődöntőben A Győri Audi ETO KC 24-23-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében. Női kézilabda BL: további három évig Budapesten lesz a négyes döntő További három évig, 2027-ig Budapest ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének, jelentette be közösen pénteken az európai szövetség (EHF), az EHF marketingcége, a magyar szövetség (MKSZ) és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ). Női kézilabda BL: hatodik sikeréért száll harcba a Győr A Győri Audi ETO KC hatodik sikeréért száll harcba a női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjében. Pető Tamás: Nem csukom be magam mögött ezt az ajtót! Véget ért egy utazás, új fejezet kezdődött a veszprémi labdarúgásban – részletes tudósítás az NB III-ban idén bronzérmet szerző Practical VSC csütörtök esti évzárójáról. Távozik a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatkapitánya Távozik a férfi kézilabda NB I-ből kiesett Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatkapitánya, Kristóf Mátyás. Az irányító – aki hat szezont követően köszön el a klubtól – nyártól a másodosztályú Budai Farkasok-RÉV együttesénél folytatja pályafutását Andreas Nilssont is elbúcsúztatják a veszprémi szurkolók Kentin Mahé után az ugyancsak távozó Andreas Nilssont is elbúcsúztatják a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának szurkolói. Milák Kristóf kikapott a fő számában Milák Kristóf a második helyen végzett fő számában, 200 méter pillangón a Mare Nostrum nemzetközi úszóverseny-sorozat második, barcelonai állomásán. Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülését támogatja a Pannon Egyetem és a VESC A Veszprémi Egyetemi Sport Club csütörtök délelőtt tartotta meg sajtótájékoztatóját, melyen Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, az egyetem villamosmérnök hallgatója is részt vett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.