Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató

2024. április 2. 14:52
Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe.

Szabó Erik a White Unicorn befektetőcég alapítója 1999-ben végzett az akkor még Veszprémi Egyetemen, a Pannon Egyetem jogelődjén informatika szakon, majd különböző cégeivel sikert sikerre halmozott az üzleti világban. Jelenleg a White Unicorn befektetőcéget vezeti, aminek egyben alapítója is, fő profiljuk pedig az, hogy piaci tapasztalatokkal és tőkével is segítsék a fiatal startupok ötletgazdáit a vállalkozások indításában és fejlesztésében.

Szabó Erik, dr. Gelencsér András, Csillag ZsoltSzabó Erik, dr. Gelencsér András, Csillag Zsolt

A White Unicorn így kapcsolódott össze a Pannon Egyetemmel, kedden délelőtt pedig egy együttműködési megállapodás aláírásával formailag is megpecsételték, hogy a jövőben a Veszprémben létrejött innovatív ötletek piacra segítésében is közreműködnek majd.

Az eseményen dr. Gelencsér András rektor elmondta: a Pannon Egyetem az elsők közt van az országban a különböző kutatások és fejlesztések számában, jelenleg több mint 100 ilyen projekt zajlik az egyetemen, a partnereik száma pedig meghaladja a hétszázat. Sőt, több olyan fejlesztésük is van már, ami sikeresen teljesítette a piaci elvárásokat, ilyen például a MOL-lal közösen fejlesztett gumibitumen. Az egyetem láthatóságát viszont erősíteni kell ilyen téren, hiszen sokszor a végeredmény létrejötte után a háttérben marad az, hogy hol, milyen tudásbázison jöttek létre ezek a termékek. Ilyen szempontból a White Unicornnal való együttműködés segíthet a Panon Egyetem piaci láthatóságának fejlesztésében is – emelte ki dr. Gelencsér András.

Szabó Erik, a befektetőcég alapító ügyvezetője kiemelte: elsősorban orvosi-informatikai fejlesztéseket terveznek felkarolni, tehát prioritást élveznek az élettudománnyal foglalkozó projektek. Hozzátette:  amikor eldöntötték a White Unicornnál, hogy nyitnak az egyetemek felé is, nem volt kérdés, hogy a Pannon Egyetem lesz az első, akiket megkeresnek – tekintettel arra, hogy Szabó Erik itt végezte el az informatikai szakot még a 90-es évek végén.

Csillag Zsolt kancellár az ünnepélyes aláíráson főleg az egyetemek átalakuló szerepéről beszélt, amiben az oktatás mellett ma már a tudományos munka és az innováció is ugyanolyan fontos. Ma már nincs olyan sikeres hazai felsőoktatási intézmény, amely csak a kiváló oktatásból rentábilis lehetne, muszáj a piacon is jelen lenniük – mondta a kancellár.

Ehhez pedig nélkülözhetetlenek az olyan partnerek, akik saját tapasztalatukkal és olykor tőkebefektetéssel is támogatják a piacon az egyetem falai közt létrejött projekteket, ráadásul ők piaci szemléletükkel a marketingben is sokat hozzá tudnak tenni a nagy egészhez, aminek a végén sikeres tud lenni egy új fejlesztés, vagy eszköz.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Mi kell ahhoz, hogy készpénz, hitelkártya és mobiltelefon nélkül, egy tálca Red Bullt valutaként használva vágjunk át fél Európán? Ezt a kérdést válaszolta meg három volt diákja a Pannon Egyetemnek, Horváth Ádám, Csrepka Máté és Hutvágner Dániel, amikor részt vettek a Red Bull „Can You Make It?” kihívásban. A verseny során 1257 nevű csapatukkal Milánóból Berlinbe utaztak, összegyűjtve a legtöbb pontot a magyar csapatok közül. 2024. június 13. 14:51 Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Magyarországon az elmúlt fél évtizedben a napenergiáé volt a főszerep, ami a megújuló energiák kiaknázását jelentette, a következő öt évben pedig az ebből nyert zöldenergia eltárolásának technikája lesz a középpontban, hangzott el kedden délelőtt a Pannon Egyetemen tartott sajtótájékoztatón, ahol pont egy olyan úttörőnek számító villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet mutattak be, ami Veszprém mellett, Öskün épült fel. Az Ideona Zrt. beruházása és az alkalmazott technológia egész Közép-Európában egyedülálló, hiszen jóval hosszabb ideig képes tárolni a napenergiát, mint technológiai elődei. 2024. június 4. 21:50 Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülését támogatja a Pannon Egyetem és a VESC Rasovszky Kristóf Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülését támogatja a Pannon Egyetem és a VESC A Veszprémi Egyetemi Sport Club csütörtök délelőtt tartotta meg sajtótájékoztatóját, melyen Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, az egyetem villamosmérnök hallgatója is részt vett. 2024. május 31. 18:42 Tizennégy lépésben a fenntarthatóbb jövőért Tizennégy lépésben a fenntarthatóbb jövőért Nyolcadik alkalommal rendezte meg a VKSZ Zrt. a Fenntarthatóság MindenKOR rendezvényüket, melyet idén a Pannon Egyetemmel közösen szerveztek meg. 2024. május 24. 23:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.