Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
21°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
21°C

Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő

2024. április 26. 20:59
Idénybeli utolsó hazai bajnokiján sima, 6-1-es vereséget szenvedett a bajnok, listavezető Haladás ellen a Veszprém a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásában. Ezzel biztossá vált, hogy idén nem játszhatnak éremért a bakonyiak.

Utolsó hazai mérkőzését játszotta péntek este az NB I felsőházi rájátszásában a hatodik helyen álló 1. Futsal Club Veszprém, amely a címvédő, éllovas Haladással találkozott. Az erőviszonyok és az elmúlt hetekben mutatott forma – a rivális hétfőn 6-0-ra nyert a Kecskemét ellen, míg a mieink ugyanilyen arányban kikaptak a Berettyóújfalutól – alapján a vasiak számítottak a találkozó egyértelmű esélyesének, a házigazda a tisztes helytállásban bízhatott.

Galéria
1. FC Veszprém–Haladás VSE 1-6 (0-3)

Alig húsz másodperc telt el a meccsből, amikor egy szép csel és szóló végén a brazil Luiggi máris kilőtte ki a hosszú alsót (0-1).

A folytatásban is a bajnok irányította a találkozót, igaz, nagy helyzetet nem tudott kialakítani.  Spandler két alkalommal is könnyűszerrel védett, nem sokkal később pedig Hajmási tévesztett célt nagy helyzetben.

Alaszticsnak a félidő derekánál kellett először hárítania – Tatai tette próbára a válogatott első számú kapusának reflexeit.

A túloldalon viszont rövid időn belül kétszer is megzörrent a háló: előbb Henrique volt eredményes az exveszprémi Rutai passzából, majd Sipos beadását követően Hadházi vágta be a játékszert (0-3).

Öttel a szünet előtt Ábrahám erőszakos labdaszerzéséből indult egy ígéretes hazai akció, amelynek végén Alaszticsnak kellett védenie Bognár Martin löketét.

A szünet előtt a negyediket is belőhette volna a Haladás, ám Henrique ziccerét védte Spandler.

A 25. minutumban Vatamaniuc-Bartha bal oldali szögletét követően Sipos gurított a bal kapufát is érintve a hálóba (0-4).

Szegény embert az ág is húzza: két perccel később Tatai a combját fájlalva elhagyta a pályát. Aztán tovább nyílt az olló, miután a 32. percben Henrique jobbról befelé húzva tizenkét méterről kilőtte a bal alsót (0-5).

Hárommal a vége előtt felcsillant az esély a becsületgól megszerzésére. Hadházi hatoson belüli kezezése után Bognár Martin lőhetett büntetőt, aki magabiztosan értékesítette is a lehetőséget (1-5).

Igaz, erre is volt válasza a Szombathelynek: Sipos éles szögből szerezte önmaga második, csapata hatodik találatát (1-6).

Ezzel biztossá vált, hogy az 1. FCV idén nem végezhet az ötödiknél jobb pozícióban a rájátszásban, vagyis nem játszhat éremért. Fehér Zsolt legénysége május 6-án a Kecskemét vendégeként zárja a pontvadászatot.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 9. forduló:
1. FC Veszprém–Haladás VSE 1-6 (0-3)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Hartung (Fehérvári, Topálszki)
Veszprém: Spandler – Molnár R., Bencsik, Gavrilovics, Fellembek
Csere: Koncsol (kapus), Fellembek, Tatai, Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Bognár M., Gerencsér, Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Haladás: Alasztics – Luiggi, Hajmási, Vas, Rutai
Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Szalmás, Knizs, Henrique, Körmendy, Vatamaniuc-Bartha, Hadházi
Vezetőedző: Felipe Ferraz Conde
Gólszerzők: Bognár M. (37. – büntetőből), ill. Luiggi (1.), Henrique (10., 12.), Hadházi (11.), Sipos (25., 38.)

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Egy ilyen erős csapat ellen nem szabad ennyi egyéni hibát véteni. Mi ezt sajnos ismét megtettük, így már az első félidőben eldőlt a találkozó. A második játékrészben több biztató dolgot is láttam a fiataljainktól, így élt a remény, hogy kozmetikázhatjuk az eredményt. A helyzetek azonban ismét kimaradtak, s újabb egyéni hibákat követtünk el védekezésben. Sajnos ki kell jelenteni, hogy nincs több a csapatunkban, illetve reális az eredményjelzőn látható különbség a két gárda között.

Felipe Ferraz Conde: – Az első félidőben jól védekeztünk, irányítottuk a mérkőzést, számos lehetőséget dolgoztunk, melyek közül hármat be is lőttünk. A második játékrészben is kézben tartottuk az irányítást, így magabiztosan nyertünk. A legfontosabb számunkra mostantól a bajnoki döntő. 

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 6 3 1 43 20 23 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 7 2 1 28 24 4 26
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 41 21 20 24
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 3 2 5 19 30 -11 13
5. DEAC 10 2 2 6 23 37 -14 9
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 10 1 0 9 17 39 -22 7
Utolsó módosítás: 2024. május 6. 22:28
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV 1. Futsal Club Veszprém Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban. ma 12:36 Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém Hivatalossá vált, hogy Horváth Benedek és Lipl Noel nyártól Veszprémben folytatja pályafutását – jelentette be az 1. FCV pénteken délelőtt közösségi oldalán. ma 8:06 Tíz másodpercen múlt a bravúr 1. Futsal Club Veszprém Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. 2024. május 6. 20:30 Fehér Zsolt: Mindenkinek meg kell találnia a saját motivációját! 1. Futsal Club Veszprém Fehér Zsolt: Mindenkinek meg kell találnia a saját motivációját! Alázatot, szenvedélyt, győzni akarást, bizonyítási vágyat, szívvel-lélekkel való küzdelmet vár játékosaitól a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a címvédő, éllovas Haladás ellen pénteken (kezdés: 18.30) az NB I felsőházi rájátszásának utolsó hazai meccsén. 2024. április 25. 16:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.